Vitamin String Quartet: Hallgasd meg kedvenc slágered vadonatúj köntösben!

Eszméletlen jó feldolgozást készít a banda.

Bár sosem vetettem meg a klasszikus zenéket, igazság szerint csak ritkán szoktam egy-egy ilyen típusú dalt meghallgatni, ám amióta felfedeztem a Vitamin String Quartet Youtube csatornáját ez az arány megváltozott. Már napok óta szinte csak innen hallgatok számokat, ugyanis annyira bejön a legtöbb feldolgozásuk. Egyszerűen nagyon jól visszatudják adni a klasszikusnak számító hangszerekkel.
Itt aztán bárki megtalálhatja a számára tetsző dalok feldolgozásait, hiszen egy rendkívül nagy és széles repertoárral rendelkezik a csapat. A teljesség igénye nélkül, többek között olyan, napjainkban is aktívan tevékenykedő előadók népszerű slágerei is viszont hallhatóak új köntösben, mint Avicii, Sia, Christina Perri, Sam Smith illetve Lady Gaga, a bandák terén pedig az Imagine Dragons és a Snow Patrol már-már klasszikusnak számító dalai is megtalálhatóak.
Bár sok szerzeményt újrahallgattam már, az én személyes kedvencem egyértelműen a Chandelier újragondolása, ami egyébként a Reign második évadának egyik epizódjában is felcsendült. Be is linkelem ide a feldolgozást, hallgassátok meg ti is, ha még nem tettétek. A többi feldolgozásért érdemes ellátogatnotok a Youtube csatornájukra, de mindenkit figyelmeztetek, ha megteszitek, akkor akár órákig is elidőzhettek ott. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.