Awkward (Kínos) S04/1: A negyedik évad első feléről

Alig várom a folytatást.
Habár a harmadik évad is jó volt, főként a második fele, miután Jenna újra a régi lett, nem tudtam elképzelni, vajon milyen újdonságot tudnak majd mutatni a negyedik évadban. Szerencsére megtudtak lepni az írók, hisz a negyedik évadban Jenna és barátai már végzősek, és ez sok jó dolgot hozott, gondolok itt elsősorban azokra az eseményekre, amelyek minden végzősnek lenni szokott. Közben, lelkiekben már készülünk a főiskolára, ezek a jelenetek pedig merőben mások, mint a középiskolaiak, jó értelemben, így már alig várom, hogy végérvényesen is a főiskoláé legyen a főszerep. Habár kisebb aggályaim is vannak ezzel kapcsolatban, hisz nem mindenki fog egy főiskolára menni, így néhány szereplőtől vagy búcsúzni kényszerülünk, vagy maradnak, ám akkor több szálon fog futni a cselekmény. Egy biztos, nehéz helyzetben vannak most a készítők, hisz nagyon nehéz lesz egyben tartani a csapatot a ballagás után, de természetesen semmi sem lehetetlen.
A Kép alatt Spoileresen folytatom tovább.
Még ne ugorjunk annyira a főiskolára, hisz hátra van még az évad második fele. A negyedik évadban egyébként már nem tér vissza sem Collin sem pedig Ming. Előbbi távozása teljesen érthető, míg utóbbié kevésbé. Bár tény, hogy Ming mindig is csak mellékszereplő volt, mégis a kezdetektől benne volt. Szerencsére nem maradt megválaszolatlan a hiánya, ráadásul logikus is, miszerint az ázsiai maffia kényszerítette a váltásra. Természetesen, ahogy az lenni szokott új szereplő is érkezett Eva, aki alaposan megkavarta az állóvizet. A csaj egy igazi őrült, aki szinte bármire képes, hogy elérje a célját. Végül el is érte: megkapta Matty-t, ráadásul még teherbe is esett. Habár ez a terhesség szerintem még nem biztos, hogy valódi, kitudja mi lesz ebből, mindenesetre kíváncsi vagyok a további fejleményekre. Egyrészről örülök ennek a húzásnak, hisz így remélhetőleg Jenna és Matty nem fognak ismét összejönni, ugyanis mikor Luke bejött a képbe, egyértelműen bebizonyította azt, hogy a Jenna és Matty páros ideje lejárt, és ideje lenne már végleg véget vetni az egésznek. Nagyon jó párost alkotott Jenna Luke-al, éppen ezért nagyon sajnálom, hogy az évadzáróban szakítottak. Reménykedem még abban, hogy a folytatásban kibékülnek még.
Ha már említettem a nagy csapatot, kénytelen vagyok itt megemlíteni, hogy mennyire bírom még mindig a mellékszereplőket. A Tamara-Jake páros mióta szakítottak, eszméletlen jók, imádom a civakodásaikat, Tamara pedig egyedül is remekül megállja a helyét, szívesen néznék egy olyan spin-off-ot, ahol ő a főszereplő. Ebbe a spin-off-ba tegyük még bele Sadie-t, és kész egy jó recept. De komolyan, telitalálat volna. Így pedig az Awkward koncentrálhatna csak Jenna főiskolai életére, és nem lenne az, hogy valamelyik szálból keveset kapnánk, vagy esetleg az, hogy meg kell válnunk adott karaktertől, mert sehogy sem lehetne már a történetben tartani. Remek példa erre a Glee: ha már a negyedik évadnál kapott volna egy spin-off-ot Rachel és Kurt, akkor most nem tartana ott ahol, és esetleg, még pár évig képernyőn lehetne. De eltértünk a tárgytól. Tényleg jó lenne egy spin-off, bár nem hiszem, hogy lesz, éppen ezért remélem mindenkire lesz kellő idő a folytatásban. Végezetül megemlíteném még a szülőket is: nagyon jó karakterek, a legjobb természetesen Lacey. Ha pedig Lacey és Valerie együtt vannak, azok a jelenetek csak jók lehetnek, de tényleg.
Értékelés: 8/10.
Tartja a második-harmadik évadban felállított szintet (az első volt a legjobb), és kész.Jó hír, hogy pontosan húsz nap múlva folytatódik a sorozat, bár én azt hiszem, megvárom, míg a teljes évad lemegy, és utána nézem meg egyhuzamban, mert az Awkward darálva a legjobb! 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük