A Media-Világa leglátogatottabb posztjai 2015-ben!

Ezúttal is elég vegyes a lista, csekkoljátok bátran.

Az idei év első posztja stílszerűen nem is lehet más, mint egy óév értékelő cikk. 2015-ben leginkább a tehetségkutató illetve showműsorok kapcsán íródott posztok lettek a leglátogatottabbak, ez az eredmény pedig számomra is nagyon meglepő, ugyanakkor örömteli meglepetés. Természetesen sorozat illetve könyvkritika is található a TOP10-ben, de, hogy pontosan mik is fértek fel a listára, győződjetek meg magatok is a kép után.
#1. Sztárban sztár 2015: Lehullt a lepel a versenyzőkről! – 2015. augusztus 15.

Nagy meglepetésemre idén a legtöbben azt a posztot nyitottátok meg a legtöbben, amiben a Sztárban sztár harmadik szériájának versenyzőiről hullt le a lepel még augusztus közepén. Akkortájt kicsit szkeptikus voltam a nevek láttán, most viszont egyértelműen azt mondhatom, hogy véleményem szerint ez az évad volt a legjobb, igaz Hajós András kicsit hiányzott ugyan, de az énekesek kárpótoltak a sokszor frenetikus átalakulásaival. 🙂

#2. Faking It (Simlis spinék): A második évad első feléről – 2015. február 27.

A második helyezett egy sorozatkritika lett, mégpedig az MTV-n futó Faking It második évadának első feléről szóló kritika. Őszintén szólva ez esetben is nem kicsit lepődtem meg, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján itthon nem annyira népszerű ez a zseniális sorozat, és vannak akik szerint k azért lehet még képernyőn a sorozat, mert az Awkward mögött fut… Ettől függetlenül én nagyon örülök, amiért ennyien elolvasták az általam írt véleményt, hamarosan a második felvonásról is hozok egy kritikát.

#3. Az ének iskolája harmadik évfolyam: A második válogatóról – 2015. április 13.

Leírni nem tudom, mennyire megszerettem a műsort az elmúlt évek alatt, éppen ezért hatalmas boldogsággal tölt el, amiért ennyire látogatottak Az ének iskolája kapcsán megíródott cikkek az oldalon. A harmadik évfolyam adásai közül a legtöbbet a második válogatóról írt kritikát olvastátok el, amit ezúton is köszönök. Azt hiszem eljött az ideje, hogy újrahallgassak egy-két produkciót. Abban pedig őszintén bízok, hogy a tavasszal érkező gyerek tehetségkutatóban énekesek is lesznek majd, ha Az ének iskolája már bizonytalan időre bezárta kapuit…

#4. Nem vagyok túlságosan lenyűgözve a Hungary’s Got Talent első adásától – 2015. október 10.

Bár nem voltam különösen oda a Hungary’s Got Talent legtöbb adásáért, éppen ezért született csak a megszokotthoz képest kevesebb írás a tehetségkutatóhoz, az egyik azonban mégiscsak bejutott ide, ráadásul nem is akárhová, hiszen mégiscsak a TOP5-ön belül van. Mindent összevetve nem volt olyan rossz a Got Talent, a finálét például különösen élveztem, azért örülök, hogy idén ismét X-Faktor lesz.

#5. Scream Queens: Baromira jó promóciós képek és poszterek – 2015. augusztus 5.

A FOX marketingesei mindent megtettek azért, hogy alaposan beharangozzák Ryan Murphy vadonatúj sorozatát, ennek ellenére sajnos nem hozott túlságosan kiemelkedő számokat az első évad, így a folytatás is elég kérdéses még. De hékás, mennyire ütős promóciós képek készültek már még a nyáron, nem igaz? 🙂

#6. Ősszel több új műsor is várható az RTL Klubra és RTL II-re – 2015. május 16.

Nem tudom, hogy miért, de valamiért mindig is elég népszerűek voltak azok a posztok az oldalon, melyeken a hazai csatornák már-már biztosnak tűnő terveit írtam le, akár a saját gyártást, akár a vásárolt tartalmat nézve. Mi sem bizonyítaná ezt jobban, minthogy a tavasszal íródott egyik ilyen cikk is bejutott a leglátogatottabb posztok közé.

#7. Nyári Dara 2015 – 2015. május 15.

Számomra, és valószínűleg a sorozatrajongók többségénél nem telhet úgy nyár, hogy ne darálnánk le egyhuzamban egy-két sorozatot, nem igaz? Nem volt ez másképp 2015-ben sem, annak pedig igazán örülök, hogy sokan látogattatok el erre a cikkre, ahol folyamatosan frissítettem a már elérhető sorozatkritikákat, megkönnyítve így a keresést. 🙂

#8. Pilotkritika: State of Affairs (Az elnök árnyékában) – 2015. január 8.

Egy pilotkritika is belefért még a TOP10-be, méghozzá egy olyan sorozaté, amelyet én is szinkronosan követtem, hiszen a TV2 egy igencsak minőségi szinkront gyártott Katherine Heigh sorozatához, ami sajnos egy évad után véget is ért az alacsony nézettség miatt…

#9. Könyvkritika: Róbert Katalin – Szívből, színből igazán – 2015. január 10.

2015 számomra a könyvek éve volt, sok fantasztikus könyvet sikerült kiolvasni, idén pedig még többet szeretnék majd, remélem összejön. A könyvkritikák közül Róbert Katalin – Szívből, színből igazán c. alkotáshoz készült kritika lett a leglátogatottabb. Remélem sokan rátaláltatok már erre a fantasztikus könyvre, ha pedig még nem próbálkoztatok be vele, akkor itt a lehetőség. 🙂

#10. Reign (Az uralkodónő): A második évadról – 2015. július 14.

Végezetül még egy sorozatkritika felfért a listára, ami akár egy kapocs is lehet a 2014-es listához, hiszen amíg egy évvel ezelőtt a Reign első évadáról szóló kritika volt igencsak látogatott, addig ezúttal a második évadhoz készült véleményposztomat nyitottátok meg szép számmal. Bár a második évad minőségileg kicsit visszaesett, ettől függetlenül örülök a sorozat kvázi népszerűségének. Sajnos a tengerentúlon eléggé megcsappant a harmadik etapra a nézőtábor, olyannyira, hogy a hátralévő részeket már csak a nyáron tűzi műsorára a The CW, így a negyedik évad szinte teljességgel kizárt…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük