A CBS látszólag nem szereti minden sorozatát hirdetni…

Ezúttal sem engem céloz meg a csatorna választéka.

A FOX és NBC kínálata után gondoltam épp itt az ideje szemügyre venni a CBS palettáját is, ha már ezen a héten végre valóban beindult a 2017/2018-as tévés szezon. Már rögtön a legelején kisebb akadályba ütköztem, ugyanis a már több éve képernyőn lévő sorozataihoz alig vagy egyáltalán nem találtam friss posztereket, a Blue Bloods vagy éppen a Scorpion esetében például csak egy-egy Facebook fejléccel tudok szolgálni. Ez azért szerintem elég gáz, mert ha már promóciós képeket nem is készítenek minden évben, legalább egy normális plakátra legyen már egy kis idejük na és persze pénzük.

És akkor ennyit a veterán sorozatokról, amelyek közül egyetlen egyet sem nézek, ami pedig az újoncokat illeti, a Young Sheldon mellett talán még a Me, Myself & I és a 9JKL komédiák kapnak esélyt bizonyításra, illetve David Boreanaz vadonatúj dráma sorozatára, a Seal Time-ra is kíváncsi vagyok egy kicsit, de csakis a színész miatt.

Több szót nem szándékoztam írni eme szériákról, inkább megírom folytatom az ABC kivesézésével, ahonnan sokkal több sorozatot nyomon követek. A képek kattintásra nőnek. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.