Könyvkritika: Matthew Quick – Bocsáss meg, Leonard Peacock!

Több mint két héttel ezelőtt akadt a kezeim közé Matthew Quick regénye, ami már az első perctől kezdve annyira magával ragadott, hogy röpke egy nap alatt a végére is értem, ezt követően pedig sokáig gondolkodtam az olvasottakon. Mi tagadás, eléggé kemény témát dolgoz fel az író, ami megfelelően ki lett dolgozva, a legjobb az egészben pedig az, hogy teljes mértékben azonosulni tudtam a főhőssel és az egész sztori úgy ahogy van, tökéletes. Úgy érzem, ezt a könyvet is sok középiskolás korú a kezébe vehetné, na meg természetesen a felnőttek is, hiszen Leonard története tökéletesen bemutatja azt, hogy mi jellemző sajnos manapság a társadalomra.

A regény középpontjában Leonard áll, akinek történetesen pont aznap van a tizennyolcadik születésnapja, amikor mi olvasók a sztoriba csöppenünk, ám sajnos senki sem köszönti fel a fiút, hiszen nincsenek is tisztában azzal, miért is különleges ez a nap. Szegény srácnak egyáltalán nincs könnyű élete, hiszen az apja évekkel ezelőtt lelépett, az anyjának pedig fontosabb a karrierje, éppen ezért ideje nagy részét pedig már Párizsban tölti a barátjával, ezzel teljes mértékben magára hagyva a fiát. Leonard már megbirkózott a helyzettel, ám a múltban olyan események történtek vele Ahsernek köszönhetően, amit a mai napig nem volt képes feldolgozni, éppen ezért úgy döntött, hogy véget vet életének, ám előbb még bosszút áll az osztálytársán…

Rettenetes belegondolni a fiú helyzetébe, hiszen már csak a szülei viselkedése és mély nyomokat hagyhat egy olyan idős gyerekben, mint Leonard, ráadásul ez nem egyik pillanatról a másikra történt meg, hanem jóformán születése óta nem kapta meg azt a figyelmet, amit megérdemelt volna. Ha mindez nem lenne elég, még az iskolában sem nyugodhat, hiszen Asher nem hagyja nyugodni, és sajnos barátai sem nagyon vannak, akikkel pedig kicsit közelebb kapcsolatot ápol, ők sem veszik vagyis szerintem nem akarják észrevenni a fiú őrlődéseit. Egyedül a szomszéd idős bácsi törődik valamilyen szinten a fiúval, ám neki sem tűnik fel, hogy valami nincs rendben vele.

Nagyon tetszik a regény felépítése, ahogy egyre többet tudunk meg Leonard múltjából, ezáltal pedig az író egyre jobban árnyalja a fiút, és csak méginkább megértjük, hogy hogyan juthatott el odáig, hogy el akarja dobni az életét. Egyedül csak a jövőből érkező leveleket nem értettem, ezek egy kicsit kiszakítottak az addigi környezetből, ám természetesen nem csak úgy lógtak a levegőben, vagyis a valódi jelentésüket csakis a sztori közepe felé lehet megérteni, én pedig emelem a kalapom a zseniális Matthew Quick előtt, amiért ennyire jól bánt a három idősíkkal.

Szerencsére nem teljesen szomorú a regény hangulata, hiszen itt van Herr Silvermann is, akinél jobb tanárral még életemben nem találkoztam. Természetesen voltak nekem is kedvenc tanáraim az általános illetve középiskolában, ám Silvermannhoz hasonló személyiséghez sajnos nem volt szerencsém. Elképesztő mennyire tud törődni a diákjaival, annak pedig különösen örülök, hogy ő volt az egyetlen, aki észrevette Leonard kissé furcsa viselkedését, és nem volt rest megkérdezni tőle, hogy minek köszönhető ez. Aztán pedig a könyv vége felé, nos tényleg ha ez lehetséges, csak még jobban megszerettem a tanárt. És ezzel el is érkeztünk egy olyan ponthoz, amiről már nem lehet spoilermentesen írni.

Éppen ezért a továbbiakban spoileres leszek!

Szóval, bár gondoltam, hogy nem kis titkok hordozhat magával szegény Leonard, erről azonban álmodni sem mertem volna. Elképesztő, hogy min kellett keresztül mennie tizenkét évesen, hogy a legjobb barátja Asher két éven keresztül rendszeresen megerőszakolta. Szerintem nem meglepő, hogy mennyire elítélem Ashert emiatt, és még az sem enyhítő körülmény, hogy nem magától találta ezt ki, hiszen előtte a nagybátyja ugyanezt tette vele. Természetesen sajnálom, amiért Ashernek végig kellett szenvednie mindezt, ám az megbocsájthatatlan, ahogy ezt követően ő ugyanezt tette Leonarddal. A legszörnyűbb az egészben Leonard anyjának a reakciója, aki kvázi rajtakapta a fiúkat, ám a struccpolitikát követve semmit sem tett…

Bármennyire szörnyű az, amit Leonard átélt, örülök annak, hogy végül nem tudta meghúzni a ravaszt, annak pedig még jobban, hogy végül adott magának egy utolsó esélyt, és felhívta Herr Silvermannt, aki rögtön rohant a fiú segítségére. Az ezt követő párbeszédet a fiú és a tanár között többször is visszaolvastam, annyival magával ragadott, ahogyan a könyv vége is. Teljes mértékben megmaradt a realitás talaján, hiszen Silvermann hiába világosította fel Leonard édesanyját a történtekről, az anya mit sem változtatott ezután sem a stílusán, azonban Leonardnak sikerült átlendülnie a holdponton, és miután kibeszélte magából az évek óta titokban tartott szörnyűségeket, maga is rájött, hogy bizony lehet jobb még a jövő. Ez pedig mind a Herr Silvermannak köszönhető.

Minden szempontból egy tökéletes alkotás a könyv, egyértelműen megérdemli a maximális pontszámot. Vegyes érzelmeket váltott ki belőlem Leonard története, hiszen volt amikor rettenetesen szomorú voltam, a pozitívabb részeknél azonban mosolyt csalt az arcomra, egyszóval azonosultam a történésekkel, és kész. Az biztos, hogy a jövőben újrafogom olvasni, ráadásul elvileg még film is várható a közeljövőben, amelynek a rendezője egyben egyik színésze Channing Tatum lesz, az előkészületekről azonban többet még nem tudni, amint még több hír megjelenik, arról én is be fogok számolni az oldalon.

Mindenkinek, és ezen most tényleg mindenkit értek, nemtől és korosztálytól függetlenül bárki a kezébe veheti és olvashatja. Bízom benne, hogy egyre többen fogják majd elolvasni a közeljövőben ezt a remek könyvet, és mindenki levonja majd a tanulságot belőle.