Egyszerűen imádtam a könyvet!
Maga az alapsztori és a borító, na meg persze a pozitív visszhang miatt még decemberben beszereztem a könyvet, de csak az év utolsó napján tudtam elkezdeni. Bevallom őszintén, az eleje nem varázsolt el annyira, mint amit vártam volna, de ahogy a sztori haladt előre, és méginkább megismertük a két főszereplőt és a zseniális szülőket, úgy szerettem bele egyre jobban a könyvbe. Miután pedig a végére értem, kicsit csalódott voltam, hiszen szívesen olvastam volna tovább Dante és Aristotle varázslatos történetét.
A történet középpontjában a tizennégy éves Ari áll, aki közel sem olyan átlagos kamaszfiú, mint a társai. Kissé zárkózott a srác, ami a neveltetésének is köszönhető, hiszen hiába vannak testvérei, tulajdonképpen egykeként nőtt fel a nővérei ugyanis idősek már, a bátyja pedig évek óta börtönben van, a szülők pedig nem is hajlandóak beszélni róla, aminek az okairól a könyv vége felé derül fény. Nos Ari egy nap megismerkedik a tőle szinte teljesen eltérő személyiségű Danteval, akin egy nap pedig találkozik a szintén kissé különc Dante, aki nem fél kimondani a véleményét, kicsit ami a szívén az a száján típusú karakter. A barátság pedig idővel egyre csak mélyebb lesz, a végén pedig akár más is kialakulhat a két fiú között…
Mint említettem, a kezdés számomra egy kicsit száraz lett, Ari elmélkedései talán egy kicsit sok volt nekem így hirtelen, ráadásul egykét esetben nem értettem, hogy miért nem cselekszik inkább, akár az édesapjával történő kapcsolatát vagy a bátyjáról való faggatást illetően, de nem szabad elfelejteni, hogy a történet kezdetekor még csupán tizenöt éves volt, kvázi a kamaszodás kellős közepén volt, ráadásul a ’80-as években járunk, amikor azért nem minden úgy működött mint manapság. Ettől függetlenül hamar megszerettem Arit, mert rettentő hamar tudtam azonosulni a karakterrel.
A legjobban mégis akkor élveztem az olvasást, amikor Ari és Dante megismerkedett egymással, majd egyre inkább építgették barátságukat. Imádtam az egymás között lefolytatott párbeszédeket, nagyon szép ívet írtak el együtt. Hihetetlen, hogy ennyire kötetlenül tudtak beszélni bármilyen témáról, mondjuk ez elsősorban a sokkal inkább nyitottabb Danténak köszönhető.
Dante egyébként egy igazán szerethető srác, akit a személyiségéből adódóan egyszerűen nem lehet nem szeretni. Természetesen az ő esetében is voltak megválaszolatlan kérdések, ám Arival ellentétben nem a családjával kapcsolatban, hanem sokkal inkább a származása miatt. Mindketten mexikóiak voltak, akik történetesen már Amerikában születtek, és itt is nevelkedtek. Érdekes volt látni ezt az ellentét látni a két srác között, hiszen amíg Arit nem különösebben zavarta a származása, addig Dante mivel sem külsőleg sem pedig belsőleg sem érezte magát túlságosan mexikóinak, rettenetesen zavarta a fiút.
Még mielőtt spoileresen kitérnék a zárásra, meg kell említeni a szülőket is, hiszen ennyire jó szülőkkel én már régen találkoztam. Elképesztő mennyire kedvesek alapjáraton Dante szülei, ahogyan Ari édesanyja is rettentő szimpatikus volt végig, ellentétben az édesapjával, akinek szembe kellett néznie a Vietnamban tapasztalt háborús múltjával, hogy tovább tudhasson lépni, ezt pedig ahogy haladtunk előre a sztoriban, úgy szépen-lassan meg is tette. Amin a leginkább meglepődtem, hogy sokkal hamarabb tisztában voltak azzal, hogy a két fiú mit is érez egymás iránt valójában, mint maga a fiúk. Mondjuk volt nem is egy előjel ezzel kapcsolatban, de ahhoz, hogy ezt felfedezzék nem árt nyitottnak lennie az embernek. Summa-summarum, örülök amiért ilyen szülőkkel is találkoztam egy regény során, tényleg le a kalappal az író előtt.
És akkor a regény végéről, kissé spoileresen értekezek a továbbiakban.
Kétségkívül egy szép ívet írt le az egész sztori, hiszen jó volt látni, ahogy Ari szépen lassan ráébred, ő is ugyanúgy szereti Dantet, ahogy a fiú őt. Emellett pedig az eltelt évek során nőttek és fejlődtek, a szemléletük pedig ugyan változott egy-két dologgal kapcsolatban, mégis teljes mértékben hiteles maradt az egész sztori. Szívesen olvastam volna tovább is a két fiú történetét, kíváncsi lettem volna rá, hogy hogyan alakul a barátságuk, miután mindketten bevallották az érzéseiket.
Értékelés: 10/10.
Bár nem volt szerelem első látásra, mégiscsak rettentően beleszerettem a könyvbe. Érdekes és szerethető karakterek tömkelegével van tele a könyv, a végén pedig a happy end garantált, és nemcsak a romantikus szálra nézve, hiszen Ari sok-sok kérdésére megkapja a választ a szüleitől. Egészen biztosan újraolvasós lesz majd ez a regény egy nap.
Kinek ajánlom elolvasásra?
Szívem szerint én mindenki számára ajánlanám, de azért maradjunk realisták, nem árt ha elfogadó az ember, hiszen mégiscsak egy LMBT könyvről van szó.
