Régi szép emlékek: a Nickelodeon ’90-es sorozatai – 2. rész

Ahogy ígérem, ma a rajzfilmeket veszem rostacső alá.

Rajzfilmek terén már gondban voltam, mely három sorozatról írjak részletesebben, mert tényleg rengeteget szerettem, végül mégis választottam. Azért a többiről is írok pár szót. Mielőtt a lényegre térnék, fontosnak tartom megemlíteni Csupó Gábort, aki a ’90-es években rengeteg rajzfilmsorozatot készített a Nickelodonnak. A teljesség igény nélkül az ő nevéhez fűződik a Rugrats majd folytatása az All Grown Up!, a Rocket Power, a The Wild of Thornberrys (A Thorberry család), vagy az Aaahh!!! Real Monsters (Jaj, a szörnyek!)

Szerintem az ekkor készült rajzfilmek többsége időtálló, ugyanis amelyek problémákkal foglalkoznak, azok ma is megállják a helyüket, amelyek pedig csupán szórakoztatni akarnak, nos azokat is megnézhetné a mai generáció. Amit pedig mindenképpen ki szeretnék emelni, az, hogy némely rajzfilmet, akár az egész család is együtt nézhette, délutáni kikapcsolódásként, ami a mai sorozatokra egyáltalán nem mondható el. A Thorberry család szerintem pont ilyen volt, hisz rengeteg helyen megfordultak a lakóbuszukkal, sok szép tájat és állatot mutattak be. Az pedig, hogy Eliza tudott beszélni az állatokkal, nyilván a kicsiket nyűgözte le jobban.


Most pedig következzen az a 3 sorozat, amiket jobban szerettem, mint a többit.

Rugrats (Fecsegő tipegők)
Szerintem senkinek sem kell bemutatnom a sorozatot, mert már mindenki hallott róla, hisz a Spongyabobig a Fecsegő tipegők volt a Nickelodeon legnézettebb sorozata! Kölyökként én is nagyon szerettem, elképesztő volt, miket ki nem tudtak találni. Szerintem nem lepek meg vele senkit sem, ha azt mondom, a kedvenc szereplőm Angelica volt, sokszor volt gonosz, ám ha akart, tudott ő jó is lenni. A sorozatból 9 évad készült el, és 172 epizód, de gyanítom az első évadot, és az utolsó kettőt itthon nem adták le. Legalábbis abból következtetek erre, hogy pár évvel ezelőtt megpróbáltam összeszedni a részeket, nosztalgia gyanánt, de csak a másodiktól-hetedik évadig találtam magyarul epizódokat. És őszintén szólva nem is emlékszem, hogy Kim-re, aki ugyebár az utolsó évadokban volt benne. A sorozathoz készült három mozi film is, amiből ez egyikben a Thornberry család szereplőivel vannak együtt. Folytatás is készült, All Grown Up címmel, ami itthon a Felnövekvő fecsegők címet kapta, összesen 5 évad és 55 rész készült el, előtte pedig próbálkoztak egy Angelica spin-offal is, amiben Angelica óvodában járt, nem sok sikerrel.


Hey Arnold!
Ki ne emlékezne az amerikai futballabda fejű Arnold-ra, aki a nagyszüleivel lakott egy panzióban, amit ők üzemeltettek.Szerintem ezt a sorozatot sem kell senkinek sem bemutatni, telis tele volt jobbnál jobb szereplőkkel. A kedvencem egyértelműen Helga Pataki volt, aki mindenkivel bunkón viselkedett, titokban azonban bele volt zúgva Arnold-ba. Az iskolában, Arnold osztályában, megtalálhatóak voltak azok a tipikus karakterek, akik minden osztályban vannak: a bunkó Harold, az okos Phoebe, a beképzelt Rhonda, és persze nem hiányozhat az sem, aki mindig pórul jár, szegény Eugene (itthon Jenci) szinte minden részben megsérült valamilyen balesetben. Egyszóval, ahogy a bevetőben is írtam, itt szinte minden hétköznapi eset volt, talán ezért is volt ennyire jó. Összesen 5 évad és kereken 100 epizód készült el, plusz egy mozifilm. Már mondanom sem kell, hogy ez esetben sem hinném, hogy az összes részt leadták itthon.


As Told by Ginger (Ginger Naplója)
Ez a sorozat különbözik a többitől, ugyanis ez inkább lányos sorozat volt, legalábbis szerintem, hisz a főszereplő Ginger volt, akinek tipikusan olyan gondjai adódtak mindig, amik egy átlagos tinilánynak. Na jó, a testvére Karl, egyáltalán nem volt átlagos, talán pont miatta mondható az, hogy nem csak a lányok nézhetik, hanem úgy unblock az egész család. Ahogy a sorozat címében is benne van, Ginger naplót vezetett, és minden fontos dolgot beleírt. Ahogy haladunk előre a történetben, Ginger középiskolásból főiskolás lesz, és az a legjobb, hogy a történetnek itt nincs vége, hanem folytatódik tovább. A cikkírás közben belenéztem az utolsó részbe, és kijelenthetem, hogy itthon biztosan nem adták le, az utolsó pár perc pedig annyira jó lett, nagyon jó lezárást kapott a sorozat, amit a Rugrats vagy a Hey Arnold esetében ez nem mondható el. A sorozatból egyébként 3 évad és 60 rész készült el.

Végezetül, ahogy a múlthéten is, most is csak ajánlani tudom az oldalt, ami a Nickelodeon régebbi műsoraival foglalkozik. Ott még bővebb információt kaphattok egyes sorozatokról.

4 thoughts on “Régi szép emlékek: a Nickelodeon ’90-es sorozatai – 2. rész

  1. Szia!

    Hol tudom letölteni a Ginger naplóját elejétől a végéig? Sehol sem találom, már èvek óta keresem. Ha tudsz segíteni köszönöm.

    1. Kedves Eliza!

      Bármennyire és szeretnék segíteni, sajnos nem tudok, ugyanis én is kerestem már korábban, de nem találtam meg sehol sem teljes egészében a sorozatot, csak néhány részt belőle. 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük