Helyzetjelentés 2016: ABC

Tavalyhoz hasonlóan idén is megtartom ezt a Cikksorozatot a blogon, amelyben be fogok számolni az Amerikai országos csatornák sorozatainak állapotáról, hogy pontosan melyek vannak már berendelve az újabb szezonra, melyeket kaszáltak időközben, valamint azt is megsaccolom, hogy mely szériák vannak biztonságban, vagyis a 2015/2016-os évadban is számíthatunk-e belőle új részekre, avagy sem.
A Cikksorozat további részei: The CWFOXNBC  – CBS

Mivel a The CW után leginkább az ABC sorozatai közül szoktam szemezgetni, éppen ezért került ma az ABC górcső alá. Nos, tavalyhoz képest egyes sorozatok bizony veszítettek nézőket, vannak viszont olyan szériák is, amik tartani tudták a szintjüket, sőt akár kicsit még növelték is nézettségüket. De szerintem az általánosságok helyett nézzük is inkább a konkrétumokat.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

AMERICAN CRIME (BŰNÖK ÉS ELŐÍTÉLETEK)
Már az első évad sem büszkélkedhetett kiemelkedő számokkal, ami természetesen idén sem változott, de a pozitív kritikai visszhang és a díjjelölések illetve nyerések miatt szerintem nem fog ezúttal sem kaszát kapni a sorozat. Ráadásul a berendelés felé lendíti a mérleg oldalát az a tény is, hogy mivel eddig sem kapott teljes évados berendelést, így a soron következő harmadik etap is csupán egy 10-13 közötti epizódberendelést kapna, ami bármikor adásba kerülhetne, mondjuk egy rosszul teljesítő újonc megüresedett helyére.
Berendelési esély: 70 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

BLACK-ISH
Bár az első évadról második évadra történő nézettségi visszaesés itt is tetten érhető, ettől függetlenül még mindig nagyon jó a sorozat nézettsége, a Modern Family nézőit továbbra is egész jól megtartja, éppen ezért sem ért nagy meglepetésként az, amikor a múlthónapban megkapta a harmadik évados berendelést.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

BLOOD & OIL
Egyértelműen kudarcnak lehet megítélni a sorozatot, hiszen részről részre csak csökkent a nézettsége, az évadzáró epizódra már csak fele annyian voltak kíváncsiak, mint a premierre. Hivatalos kaszát ugyan még nem kapott a sorozat, ugyanakkor egy második évados berendelést elképzelhetetlennek tartok.
Berendelési esély: 0 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

CASTLE (CASTLE)
Tavalyhoz képest most is ugyanazt tudom mondani, vagyis teljes lakosság körében nagyon nézett a sorozat, a 18-49-es korosztályt már sokkal kevésbé tudja megragadni, és mivel az idő előrehaladtával csak nőnek a gyártási költségek, ráadásul még a színészekről sem tudni semmit sem, hogy benne lennének-e a folytatásban, éppen ezért jelen pillanatban eléggé kétesélyesnek látom a berendelést. Szerencsére ezzel a készítők is tisztában vannak, úgyhogy az eddig megjelent információk szerint több jelenetet is leforgatnak az évadzáró epizódhoz, így hogyha mégis lesújtana Damoklész kardja, akkor egyben sorozatzáró epizódként is funkcionálhat majd.
Berendelési esély: 50%

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

DR. KEN

A kezdeti érdeklődéshez nem csökkent sokat a sorozat nézettsége, hovatovább az újoncok közül csakis ő teljesít rendre négymillió felett, éppen ezért nagy esélyt látok én a második évadra. Ráadásul ha közte és a The Real O’Neals közül választani kellene, akkor egyértelműen a Dr. Ken érdemelné meg jobban a folytatást, éppen ezért én abban reménykedem, hogy végül mindkét széria folytatódni fog a következő tévés szezonban is.
Berendelési esély: 80 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

FRESH OFF THE BOAT
A Black-ish-el ellentétben itt sajnos már sokkal jobban visszaesett a nézettség, ám kedden így is elég gyengén teljesít a csatorna, az akkor futó szériák közül pedig a Fresh Off the Boat teljesít a legjobban, éppen ezért okkal kapta meg a harmadik évados berendelést. Ettől függetlenül nagyon bízok benne, hogy javulni fog a nézettség, ugyanis annyira megszerettem a sorozatot, hogy szeretném még évekig nézni. 🙂

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

GALAVANT
Valljuk be, már a második évad is sokkal inkább a helykitöltő szerep és a szokatlan stílusa miatt valósulhatott meg, mintsem a népszerűsége miatt. Ezt a tíz epizódot egyébként egy hónap alatt leadta a csatorna, nézettség szempontjából pedig még tovább süllyedt a sorozat, igaz egész hamar beállt egy szintre és tovább már nem csökkent. Mindent összevetve nagyon kevés esélyt látok a folytatásra, ráadásul a címszereplő már egy pilotot is forgat a The CW részére (No Tomorrow), amiből ha valóban lesz sorozat, akkor a Galavantnak mindenképpen búcsút int…
Berendelési esély: 20 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

GREY’S ANATOMY (A GRACE KLINIKA)
A sorozat nézettsége még továbbra is bivalyerős, sőt mi több a tavalyi nézettségnövekedést továbbra is megtartja, olyannyira, hogy jelen pillanatban a csatorna legnézettebb drámai sorozatai közé tartozik. A már berendelt tizenharmadik évad mellett szerintem még évekig képernyőn lehet a sorozat, így az epizódszám után hamarosan évadszámban is megfogja előzni az eddig leghosszabb ideig futó Vészhelyzetet.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

HOW TO GET AWAY WITH MURDER (HOGYAN ÚSSZUNK MEG EGY GYILKOSSÁGOT?)
A második évadra kissé visszaesett a sorozat népszerűsége, ráadásul részről-részre csökkent a nézettség, ettől függetlenül még mindig erősen teljesít az ABC csütörtökönként, amikor a három Shonda sorozat van képernyőn. A HTGAWM tehát megkapta a harmadik évadot, és bár továbbra is a középerős szériák táborát erősíti, ettől függetlenül nem ártana majd neki egy kis nézettségnövelés, vagy legalábbis a további csökkenést mindenképpen célszerű lenne megelőzni.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

LAST MAN STANDING (APA CSAK EGY VAN)
Tavalyhoz képest nemhogy csökkent volna, hanem még javult is a nézettsége, éppen ezért ha csak ezt veszem figyelembe, akkor egyértelműen megérdemelné a folytatást Tim Allen szériája, azonban nem szabad elfelejteni azt a tényt sem, hogy a szindikátusi sugárzáshoz előnyös századik epizódot már elérte, valamint a gyártási költségek is magasabbak már, mint egy újoncnál, vagyis sok mindent figyelembe vesznek majd a fejesek a döntésnél. Én elsősorban a nézettségi adatok alapján adom meg a berendelési százalékot.
Berendelési esély: 70 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

MARVEL’S AGENT CARTER
A Galavanthoz hasonlóan már az első évad sem büszkélkedhetett kiemelt nézettséggel, és ez az idei etapra sem változott, bár az mindenképpen dicséretes, hogy valamilyen szinten beállt egy szintre, és a hűséges nézők kitartottak a sorozat mellett. Próbáltam több forrást is keresni, hogy ők miképpen vélekednek a show további sorsával kapcsolatban, ám eléggé megosztó véleményeket találtam. Szerintem ugyanannyi esély van a berendelésre, mint a kaszálásra, hiszen végsősoron helykitöltő szerepre még mindig alkalmas a sorozat.  
Berendelési esély: 50 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

MARVEL’S AGENTS OF S.H.I.E.L.D. (A SHIELD ÜGYNÖKEI)
A jelenleg is képernyőn lévő harmadik etap részről-részre egy rosszabb számokat produkál, mind ösznézettségben, mind a 18-49-es korosztályban, a Kedd esti 9 órás sávban úgy tűnik ez mégis elég, hiszen a csatorna már berendelte a soron következő, negyedik évadot. Mondjuk ehhez nagy valószínűséggel az is közrejátszott, hogy Marveles sorozatról beszélünk, így a gyártási költségek is megoszlanak.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

MODERN FAMILY (EGY RÉM MODERN CSALÁD/MODERN CSALÁD)
Még mindig népszerűnek mondható a sorozat, ugyanakkor az évről-évre csökkenő nézettséget a Pritchett család sem tudta elkerülni. Aggodalomra azonban semmi ok, még mindig a középszerű szériák közé tartozik a Modern Family, ráadásul a csatorna kedd esti komédiablokkja még mindig erősnek mondható, éppen ezért a nyolcadik évados berendelést már meg is kapta.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

NASHVILLE
Nagyon úgy tűnik, hogy a sorozat sorsa megpecsételődni látszik: amilyen számokat mostanában produkál, azt a Revenge tavaly simán túlszárnyalta. Jó, tudom, hogy utóbbi széria vasárnap volt képernyőn, de pont emiatt még aggasztóbb a Nashville esete, hiszen egy erős komédia blokk a felvezetése, a nézők többségét pedig egyértelműen nem tudja megtartani. Nehéz helyzetben van az ABC, hiszen ha berendelik az ötödik évadot, akkor a kultikus századik epizódra is sor kerülhet, éppen ezért szerintem egy rövidített és egyben lezáró évadot kaphat még a sorozat, vagy ha nem, akkor nem ártana minél hamarabb kaszálni, hogy a készítőknek legyen ideje lezárni minden szálat.
Berendelési esély: 60 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

ONCE UPON A TIME (EGYSZER VOLT, HOL NEM VOLT)
A csatorna kínálatát nézve, a Once Upon a Time is még mindig a középerős szériák közé tartozik, csakúgy mint a Modern Family vagy a HTGAWM, hiszen tavalyhoz képest kissé csökkent a sorozat iránti érdeklődés, ettől függetlenül Vasárnaphoz képest egész jól teljesít. A hatodik évados berendelést tehát megkapta, aztán majd meglátjuk a további sorsát.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

QUANTICO
Nagyon szépen teljesített a Quantico első évadának első fele, éppen ezért valahol jogos volt a második évados berendelés, ugyanakkor korai is, hiszen a márciusban visszatérő sorozat nézettsége kissé megcsappant az őszi számokhoz képest, és az eddig leadott öt epizód alatt sem tértek vissza a rajongók. A következő tévés szezonban tehát már mindenképpen jelen lesz a show, de ha nem javít az eredményén, akkor harmadik évad már tutira nem lesz.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

SCANDAL (BOTRÁNY)
Kerry Washington sorozatának nézettsége mindenképpen visszaesett a kereskedelmileg fontos 18-49-es korosztályban, ám még mindig rendkívül népszerű a széria, a a Grey’s Anatomy mögött pedig igencsak jól teljesít, így a hatodik évados berendelést joggal kapta meg.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

SECRETS AND LIES US (TITKOK ÉS HAZUGSÁGOK)
Mivel az idei szezonra berendelt második évad még be sem mutatkozott, és egyelőre premierdátumot sem kapott még, így a sorsáról még igen korai lenne nyilatkozni. Mindenesetre a sorozat koncepciója alapján mindenképpen esélyes a berendelésre, hiszen elvileg minden évad más sztorit dolgoz fel, vagyis ha még nem is lesz túl sikeres a második évados sztori, akkor a harmadik évadra még kitudnak találni olyan történetet, ami a nézők körében is sikeres lesz.
Berendelési esély: 50%

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

THE CATCH
Shonda sorozat lévén valószínűleg sokkal nagyobb nézettséget vártak volna az ABC fejesei. Az drámai újoncok közül egyértelműen a The Catch teljesít a legjobban, mégis a Scandal felvezetésével hozhatna jobb számokat is. Mindenesetre elég korai még nyilatkozni a sorsával kapcsolatban hiszen csak három rész ment le eddig, jelen álláspont szerint azonban szerintem megkapja majd a második évadot is, hiszen egy rövidített évad esetén simán eltudom képzelni, hogy a HTGAWM váltótársa lesz.
Berendelési esély: 70 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

THE FAMILY
A pilothoz képest folyamatosan veszít a nézettségén, és még az sem mondható mentőövként, hogy a OUAT általi felvezetést össznézettségben megtartja, a 18-49-es korosztályban viszont bőven lenne hova javulni. És azért azt se felejtsük el, hogy újonc sorozatról beszélünk, vagyis sokkal jobb nézettséget kellene elérnie, egy ötödik évados szériához képest…
Berendelési esély: 40 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

THE GOLDBERGS
Különösképpen nem szeretnék részletekbe belemenni, ahogy már korábban említettem, továbbra is erős a csatorna kedd esti komédia blokkja, amibe a The Goldbergs is beletartozik. A tavalyi nézettségi adatait nagyon szépen megtartja, a The Middle pedig jó választásnak bizonyult felvezetésként, hiszen közel azonos számokat produkál hétről-hétre, éppen ezért a negyedik évados berendelés nem ért meglepetésként.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

THE MIDDLE (A SEMMI KÖZEPÉN/CSALÁDOM ÉS EGYÉB EMBERFAJTÁK/ANYÁM BOROGASS)
Ahhoz képest, hogy már a hetedik évadát tapossa a sorozat, igen szép számokat hoz még mindig a széria, a keddi komédia blokk keretein belül, sőt mi több, tulajdonképpen évek óta hasonlóan teljesít a The Middle, éppen ezért a nyolcadik évados berendelést is egyértelműen megérdemelte.

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

THE MUPPETS
A kezdeti nagy érdeklődés hamar megcsappant, ráadásul még az évad közbeni rebootolás sem tudta megállapítani a csökkenést, olyannyira nem, hogy összességében a The Muppets teljesített a legrosszabbul az idei újoncok közül, így kvázi esélytelennek tartom a folytatást.
Berendelési esély: 10 %

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png
THE REAL O’NEALS
Sajnos nem áll túl rózsásan a sorozat sorsa, hiszen hiába tartja meg egész jól a Fresh Off the Boat nézőit, valamint teljesít sokkal jobban az utána következő Agenst of S.H.I.E.L.D.S.-nél, mégiscsak újonc sorozatról beszélünk, tehát a hárommilliós nézettségnél azért jobban kellene teljesíteni. Ugyanakkor a sorozat előnyére legyen írva, hogy a harmadik rész óta úgy tűnik, hogy beállt egy szintre, ergó ha valóban nem fog tovább csökkenni a nézettség, akkor őszintén bízom benne, hogy megkapja végül a második évadot.
Berendelési esély: 60 %

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük