A Dal 2016: Kritika az első középdöntőröl

Jobban szórakoztam, mint az elődöntőkön, de ez még akkor is kevés. Tegnap este lezajlott A Dal 2016 első középdöntője, melyben akadtak kisebb meglepetések, ugyanakkor hatalmas csalódások is. Bár kétségkívül sokkal…

A Dal 2016: Az elődöntőkről

Inkább a csalódások jellemezték az adásokat, mintsem a kellemes meglepetések… Véget ért az elődöntők sorozata, a három adás nézése közben pedig többször azon kaptam magam, hogy mennyire untat a legtöbb…

A Dal 2016: Zsűri fronton nagy változások lesznek!

A tavalyi csapatból csupán Pierrot marad a helyén. Napok óta attól volt hangos a sajtó, hogy az MTVA nagy változásokat eszközölt a januárban induló A Dalban, legalábbis a zsűri összetételében…

Csemer Boglárka Boggie lett A Dal 2015 nyertese!

Boggie fogja képviselni hazánkat az idei Eurovíziós Dalfesztiválon. Ma este lezajlott A Dal 2015 Döntője, melyben a mezőny legjobb nyolc előadója ismét színpadra lépett, hogy meggyőzze a nézőket, illetve a…

A Dal 2015: A második középdöntőről

Ilyen az én formám. Múlthét Szombaton lezajlott A Dal 2015 második és egyben utolsó középdöntője, a hét végére már tudni fogjuk, mely előadó fogja képviselni hazánkat az 50. Eurovíziós Dalfesztiválon.…

A Dal 2015: A második középdöntő résztvevőiről

Ma este lezajlik a második és egyben utolsó középdöntő. Ismételten csak nagy bajban vagyok, hiszen a második középdöntőbe sok olyan előadó van, akiket szívesen látnék a döntőbe, de a szabályok…

A Dal 2015: Az első középdöntőről

Erős előadásokon vagyunk túl. Ma este lezajlott A Dal 2015 első középdöntője, amelyben olyan előadók is igazán jó előadást nyújtottak, akik véleményem szerint az elődöntőben nem remekeltek túlzottan. A délutáni…

A Dal 2015: Az első középdöntő résztvevőiről

Két hét múlva itt a Döntő. Az eddigi szokásoktól eltérően, a két középdöntő nem egy hétvégén zajlik le, ami jelen esetben bölcs döntés, hiszen a második középdöntő egy időben lett…