Nekem bejött a pilot. A midseasonban indult vígjátékok közül a One Big Happy után a Weird Loners premierjét vártam a legjobban, éppen ezért a One Big Happy csalódást keltő pilotja…
Kategória: Kritika
The Fosters: A második évadról
Már alig várom a folytatást. Mikor az első évadról írtam a kritikát, attól tartottam nagyon, hogy a nyitva hagyott szálak rossz kivitelezése miatt nehogy csökkenjen majd minőségileg a sorozat. Szerencsére…
The 100: Az első évadról
Igazán élvezetes volt darálni a sorozatot. A napokban úgy döntöttem, hogy elkezdem ledarálni a The 100 második évadát, és akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy bizony az első évadáról még…
Az ének iskolája harmadik évfolyam: A második válogatóról
A héten végre belecsapnak a lecsóba. Tegnap este lezajlott a második és egyben utolsó válogató adás is, immáron teljes a mezőny, mind a tizenhat diákot ismerjük már. Még mielőtt bármi…
Első körben: One Big Happy
Rettentő nagyot csalódtam a pilotban. Számomra az évad egyik legjobban várt újonc komédiája kétségkívül a One Big Happy volt, és eddig sajnos a legnagyobbat pont ebben kellett csalódnom. Nem mondom…
Az ének iskolája harmadik évfolyam: Az első válogatóról
Végre visszatért a műsor a képernyőre. Múlthét Vasárnap lezajlott a tehetséggondozó műsor harmadik évadának első válogatója, melyben megismerhettünk nyolc kisdiákot, most Vasárnap pedig az osztály második fele fog majd bemutatkozni.…
Első körben: Secrets and Lies (Titkok és hazugságok)
Meglepően jó volt az első rész. Bár a Március 1-jei premierről lemaradtam, egy hónapra rá csak sikerült megnéznem az első részt. Első blikkre bár érdekes volt a sztori, mégsem kötött…
Eye Candy: Az első évadról
A pilot után egy kicsit visszaesett a minőség. A pilot számomra maga volt a tökély, ütős és pörgős sztori, érdekes karakterek, na és persze a gyönyörű Victoria Justice, aki a…