Zöld utat kapott a Vámpírnaplók és a The Originals közös spin-offja!

Már a következő tévés évadban elindul a Legacies.

Julie Plec már tavaly óta pedzegette, hogy a Vámpírnaplók után hiába ér véget idén a The Originals, nem feltétlenül kell búcsút venni a sorozat univerzumától, ugyanis, több öltet felmerült benne, mégis hogyan lehetne továbbvinni néhány karakter sorsát. Ez az ötletelés végül márciusban fordult komolyabbra, amikor több színészt is leszerződtetek a projektre, köztük a tinédzser Hope-ot életre keltő Danielle Rose Russell-t, és mindenki kedvenc történelem tanárát majd később professzorát, Matthew Davist, és nagyjából az alapsztorira is fény derült, amelyről bővebben itt olvashattok.

Akkor még azt írtam, hogy a legjobb esetben is csak a 2019/2020-as tévés évadban kerülhet képernyőre a sorozat, ehhez képest olyannyira felgyorsultak körülötte az események, hogy a The CW vezetősége már a következő szezonra bekérte a sorozatot, így a Legacies névre keresztelt széria már akár most ősszel is elstartolhat. Persze könnyen lehet, hogy csak a midseasonban indítják majd útnak, hogy legyen idő megemészteni a The Originals fináléját, amire az eddigi vetítési időpontok alapján július közepe táján kerülhet sor. Ám abban már most reménykedhetünk, hogy idővel még több ismerős arc felbukkanhat még Mystic Fallsban. 🙂

De legkésőbb a jövőhéten mindenre fény derül, hiszen akkor május 17-én, csütörtökön fogja a csatorna bejelenteni sorozatainak körülbelüli indulását/visszatérését a szokásos upfronts keretein belül. A berendelések vagy kaszák kapcsán pedig már nincs miért izgulni, az áprilisi tömeges berendelést követően ugyanis a napokban az összes széria sorsa eldőlt, ennek értelmében pedig az iZombie és a The 100 is megkapta a következő évadra az engedélyt, míg a Valor és a Life Sentence már biztosan nem fog visszatérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük