Victorious reunion: Két év után újra együtt a nagy csapat!

Pár hete találkoztak ismét a sorozat sztárjai.
Azt hiszem sokat köszönhetek Dan Schneidernek, hiszen gyerekkoromban rettenetesen jól szórakoztam a sorozatain, amik a Nickelodeonon futottak, (Kenan & Kel, Drake & Josh, iCarly) az örök favorit azonban mégiscsak a Victorious marad. Amikor a sorozat itthon is véget ért, egy kritika formájában már kifejtettem mennyire odavoltam a Hollywood Arts gimiben tanuló diákok sokszor átlagosnak tűnő problémáiért, így erre ezúttal nem térnék ki.
Mindig jó azt látni, hogy miután befejeződik egy sorozat, a szereplők időközönként még összejárnak, ezáltal nem szakad meg a kapcsolat közöttük, és valóban kialakulhatnak barátságok a munka során. Szerencsére a Victorious stábja is ebbe a kategóriába sorolható, hiszen én nem tudom, hogy pontosan hanyadik reunion lehet ez az elmúlt két év óta, de tény, hogy pár héttel ezelőtt az összes egykori főbb szereplő hivatalos volt a címszereplő, Victoria Justice által megrendezett mikulás pizsamapartin. A jeles alkalomról természetesen képek is készültek, amiket a továbbiakban meg is nézhettek.
Én hatalmas vigyorral néztem a képeket, remélem a ti tetszéseteket is elnyerik a fotók. 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük