Újabb fejlemények A Grace klinika és spin-off sorozatának házatájáról!

Friss és ropogós hírek követeznek.

A napokban egyre több információ látott napvilágot a sorozat közel és távolabbi jövőjével kapcsolatban, úgyhogy gondoltam ideje lenne egy afféle összegző posztban beszámolni a fejleményekről. Ebből is látszik, hogy a tengerentúlon továbbra is nagy figyelem övezi a sorozatot, nem véletlenül az ABC első számú drámai sorozata immáron évek óta. Addig sajnos itthon megfenekleni látszik a sorozat sorsa, hiszen a TV2 sorozatcsatornája hiába hozta el egy évvel ezelőtt a 10. évadot premierként, azóta sajnos nem történt fejlemény, azt leszámítva, hogy azóta továbbra is szüntelenül képernyőn van a kilencedik és tizedik etap, most éppen hétköznap délutánonként. Úgyhogy egy nagy klasszikust idézve: “Soha ne hagyjon el bennünket a remény.” Én bízom benne, hogy előbb vagy utóbb itthon is folytatódni fog.

Na de addig is, Amerikában ugyebár jelen pillanatban a 14. évad megy, amelyet további kettő követhet az elkövetkezendő két évben, Dr. Meredith Grey megformálója, Ellen Pompeo ugyanis a napokban állapodott meg a stúdióval amelynek értelmében 575 ezer dollárt fog kapni epizódonként, ám ez csak az alap, hiszen további részesedést fog kapni, hogy produceri rangokat kapott ami a Grey’s Anatomy mellett a spin-off sorozatra is kiterjed ám. Ezzel pedig Pompeo vált az egyik legkeresettebb színésznőjévé, hozzáteszem joggal, és ha hozzáteszem azt is, hogy mit kellett átélnie, amíg Patrick Dempsey is fedélzeten volt – aki egyébként jóval többet keresett kolléganőjénél – minden elismerésem neki. Bővebben az esetről itt olvashattok többet, szerintem érdemes rászánni egy kis időt! Persze azért azt halkan hozzátenném, hogy Ellen csak a stúdióval egyezett meg, a csatorna még nem rendelte be a folytatást, de mint korábban már említettem a nézettséget, igen jó esély van rá arra, hogy még a 2019/2020-as tévés évadban is képernyőn legyen. 🙂

Ami pedig a közelebbi jövőt illeti, örömmel jelentem be a számotokra, hogy két szereplő is visszatér a Grey-Sloan Memorial Klinikába. Egyikőjük Dr. Teddy Altman lesz, aki 5 év kihagyás után tavaly szeptemberben már viszont volt látható pár epizód erejéig, ám most ismét visszahozzák Kim Raver karakterét, akit tippre Owen fogja visszacsábítani. Vagy legalábbis biztosan köze lesz hozzá, amit én egyáltalán nem bánok, hiszen már anno sem bántam volna ha összejönnek, kicsit sok volt már ugyanis Cristina és Owen se veled-se nélküled kapcsolata.

Ennél is ropogósabb hír Justin Bruening visszatérése, aki a magyar rajongók számára talán még ismerősebb lehet, mint a tengerentúliaknak, hiszen karaktere Matthew éppenséggel a kilencedik tűnt fel először mint egy mentőápoló, aki Aprillel került közelebbi viszonyba. Arról nem szól a fáma, hogy mégis hány epizódra szól a visszatérése, a sorozat showrunnere, Krista Vernoff ugyanakkor annyit elárult, hogy Aprilre nagy hatással lesz az exe, sok mindent át fog értékelni az életében.

Végül, de nem utolsósorban, kerek egészként említsük meg pár szó erejéig a javában készülő spin-offot is, ami egészen pontosan március 22-én fog elrajtolni, ám a pontos címet csak a tegnapi napon kapta meg! Station 19 néven lesz majd érdemes keresni, amit magyarra 19. Állomásra lehetne lefordítani. Nos, nem túl eredeti cím, pláne úgy, hogy mégis mennyi időbe telt, mire döntésre jutottak. Ennél még a Seattle Fire is jobban hangzik, csak ez esetben ugyebár nagy lett volna a hasonlóság az NBC-n futó Chicago franchise szintén tűzoltókkal foglalkozó szériájával, a Chicago Fire-el. Természetesen én is be fogok majd próbálkozni az első epizóddal, addig pedig zárásként beszúrtam egy csapatképet, amelyen elvileg az összes állandó szereplő látható. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük