The Vampire Diaries: Nina Dobrev visszatérése már csak az időpont egyeztetésen múlik!

Úgy tűnik, hogy mégiscsak teljesül a rajongók álma!

Amióta kiderült, hogy a Vámpírnaplóknak a nyolcadik évad lesz az utolsó, azóta folyamatos beszédtéma Nina Dobrev visszatérése. Bár amikor két évvel ezelőtt búcsút intett a szériának, akkor  azt nyilatkozta, hogy az utolsó részre szívesen visszatérne majd, de mint tudjuk, nem olyan egyszerű ez az egész. Szerencsére azonban mind a stáb mind pedig Nina valóban szerette volna megvalósítani ezt a szóbeli ígéretet, éppen ezért most már szinte biztos, hogy Elena viszontlátható lesz az utolsó epizódokban!

nina-dobrev-the-vampire-diaries

Minderről a sorozat producere számolt be az Entertainment Tonight-nak adott interjúja során, miszerint már csak időpontegyeztetési problémák vannak, amit minden bizonnyal meg fognak oldani. Nina mellett egyébként Michael Trevino is tiszteletét teszi Mystic Fallsban, aki szintén a hatodik évad végén intett búcsút a szériának, igaz a rá következő hetedik etapban pár rész erejéig azért visszatért még.

Nina és Michael mellett több visszatérőre is számítani lehet, legalábbis is Julie Plec nagyon szeretne olyan szereplőket is visszahozni, akik a történet során meg elhaláloztak, de mint tudjuk, a halál egyáltalán nem valami végleges dolog a sorozat univerzumában. Személy szerint én Jeremy viszontlátását is tudnám díjazni, hiszen ha már Elena is visszatér, akkor egy testvéri összeborulásnak szívesen a szemtanúja lennék. Ráadásul Steven R. MecQueen ideiglenesen pont a napokban hagyta el a Chicago Fire fedélzetét, úgyhogy elvileg pont ráérne forgatni egy kicsit a The Vampire Diaries stábjával, nemigaz? 🙂

Meglátjuk, hogy mit sütnek ki végül az utolsó évadban, ami ugyebár tizenhat epizódból fog állni, a sorozatzáró epizód pedig elvileg március környékén fog adásba kerülni.

the-vampire-diaries-season-8-poster

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük