Mint, ahogy az a bevezetőben is kikövetkeztethető, senkit sem fogok meglepni azzal, ha azt mondom, hogy az évad második felének voltak már sajnos negatív részei is, de azzal majd a végén foglalkozom, először jöjjenek a pozitív momentumok, mert azok szerencsére még mindig túlsúlyban vannak. Amin a legeslegjobban meglepődtem, hogy sikerült megkedvelnem, sőt mi-több talán még kicsit meg is szerettem Rebekah vadonatúj személyiségét, akihez egy igencsak érdekes szálat kreáltak az írók, bár egy percig sem aggódtam azon, hogy vajon Rebekah valóban meghal-e, hiszen hiába nem főszereplő már a karakter, azért azt nem tudom elképzelni az írókból, hogy mostanában végleg lezárnák a lány történetét. Hiába kedveltem meg az új Rebekah-t, hazudnék ha azt mondanám, hogy nem repestem az örömtől, mikor viszontláthattam Claire Holt-ot az évadzáró részben. A rész végén azonban a karakter ismét elhagyta New Orleans-t, hogy találjon egy olyan módot, amellyel visszahozhatná Kol-t. Remélem sikerrel jár, mert szívesen viszontlátnám Kol-t is, akár a régi akár az új formájában. 🙂
Új szereplőkből a folytatásban sem volt hiány, a család ismét tovább bővült két személlyel, egy eddig csak igen kevésszer emlegetett húggal, valamint egy labilis idegállapotú nagynénivel. Első benyomásra mindkét karakter jelesre vizsgázott nálam, ám míg Freya a továbbiakban is érdekes tudott lenni, addig Dahlia nagynéniben csalódtam egy picit, főleg a finálén történt események miatt. De erről majd egy picit később. Az előző kritikámban arról panaszkodtam, hogy Marcel és Camile nem kapott túl sok figyelmet, na ez a folytatásban szerencsére megváltozott, habár Camile esetében azonban végig az volt az érzésem, hogy csak töltelék karakterként volt jelen, ergo csak akkor hívták, ha egy pszichológia analizálás kellett egyeseknek. Kíváncsi vagyok meddig tudják még az írók húzni a közte és Klaus között lévő vonzalmat. Az évadzáróban már majdnem elcsattant egy csók, talán a harmadik évadban majd még jobban összemelegednek.
Bár azt ígértem, hogy ezúttal majd több szót fogok ejteni a Klaus-Elijah-Hayley trióról, azonban idővel rájöttem, hogy egyszerűen nincs mit írnom róluk, hiszen mind a hárman továbbra is olyan profik, ahogyan eddig. Klaus esetében annyi változást tudnék felhozni, hogy mióta megszületett Hope, azóta teljes mértékben azon van, hogy megvédje a kislányát, bármi áron. Nagyon ötletes húzás volt, ahogyan átverte Dahlia-t, ám azt nem értem, hogy miért volt szükség Gia megölésére… Egyrészt nagyon szimpatikus karakter volt, másrészt pedig jó volt látni, hogy Elijah-nak is kijár egy ki boldogság, erre tessék. Ezt nyilvánvalóan sokáig nem fogja majd tudni megbocsátani öccsének, már csak az a kérdés, hogy ez miként fogja befolyásolni a szövetségüket, mikor új ellenségek bukkannak majd fel, ami természetesen csak idő kérdése. Hayley kapcsán meg lehet említeni még a vérfarkas szálat is, amit ahogyan eddig is, úgy most is profin kezeltek a készítők, se nem volt kevés, se nem volt sok az egész. Hayley és Jaskson kibontakozását egymás felé öröm volt nézni, és annak ellenére, hogy tavaly még a Hayley-Elijah párosnak örültem volna a legjobban, addig idén beláttam, hogy a körülményeket tekintve jobb lesz nekik külön. Szegény Hayey-vel jól kitolt Klaus, nagyon remélem, hogy a harmadik évad első felében feloldják az átkot, mert nem szeretném sokáig hiányolni egy ilyen badass karaktert. 🙂
És akkor a sok-sok pozitívum mellett jöjjön egy kis negatív is. Az évadzáró rész utolsó fele nagyon nem jött be. Egészen pontosan az volt nekem nagyon hihetetlen, hogy ennyire könnyű volt legyőzni Dahlia-t. Azok után, hogy milyen szóbeszédek voltak Esther húgával kapcsolatban, nagyon is tetszett Dahlia belépője, aki valóban egy erőteljesebb és őrültebb boszorkánynak tűnt a húgától is, éppen ezért nem értem, miért lehetett ennyire könnyen legyőzni a végén. Arról nem is beszélve, hogy egy kicsit nevetséges is volt az egész, ugyanis egy pillanatig sem hittem, hogy bármi bajuk is esne a Mikaelson testvéreknek. További negatívumként tudom még felsorolni a Josh-Aiden páros tönkretételét is. Nagyon aranyosak voltak együtt, Josh pedig már az első pillanattól kezdve a kedvencemmé vált, éppen ezért sajnálom annyira Aiden értelmetlen halálát… Azt pedig csak merem remélni, hogy Josh a harmadik évadban visszatér majd, hiszen imádom a Davina-val való közös jeleneteit és beszólásaikat, nagyon jó barátok lettek az idő során.
Még mielőtt elkezdtem volna a kritikát írni, első benyomásra csupán hat vagy hét pontot akartam volna adni, ám miután kiírtam magamból mindent, rájöttem, hogy Aiden halálán kívül csupán az évadzáróban történt események nem tetszettek annyira, emiatt viszont nem vagyok hajlandó egy pontnál többet levonni, hiszen összességében tetszett a második évad. A kilenc pont egyébiránt a teljes második évadra szól. A harmadik évad Októberben kezd majd Amerikában, és Csütörtök esténként a TVD lesz a felvezetője, ami mostanában igencsak gyenge számokat produkál, meglátjuk, mire lesz elég. Történet szempontjából sem ártana, ha odatennék magukat az írók, mindenesetre Davina továbbfejlődése a boszorkányok vezetőjévé, és Freya állandó szereplővé léptetése bizalomra ad okot. 🙂
