The Mick (Mick kell a gyereknek): Az első évadról

Remek kikapcsolódási lehetőséget nyújtott számomra a sorozat.

Még márciusban sort kerítettem az első epizód megtekintésére, de az igazat megvallva nem varázsolt el túlzottan, így el is felejtkeztem a sorozatról, egészen mostanáig, ám miután a TV2 humorcsatornája már műsorára tűzte a sorozatot, gondoltam bepróbálkozok a folytatással, és milyen jól tettem. A The Mick második epizódja talán még jobban bejött, mint a pilot, éppen ezért nem tudtam megállni, és magyar felirat hiányában elkezdtem angolul nézni a további epizódokat, így alig egy hét alatt meg is néztem ezt a röpke 17 részből álló első etapot. Szerencsére még közepes angol képzettségemmel is sikerült tökéletesen megértenem a történéseket, miközben a poénok is átjöttek, ráadásul ezzel egy időben sikerült fejlesztettem még az angol tudásomat is. Milyen jól jártam, ugye?

Ha valaki netalántán azzal az elvárással kezdene neki a sorozatnak, hogy sok-sok meglepetést és kiszámíthatatlan végkifejletet remél, akkor azt már most elárulom, hogy ne számítsatok rá. A rutinos nézők számára ugyanis a történet végig abba az irányba haladt, amely az várható volt, vagyis Mick és a gyerekek egyre inkább összekovácsolódtak, a végén pedig már-már a szeretet halvány jelei is megmutatkoztak, ám az eddig megtett út miatt érdemes benevezni a sorozatra. A lehető legfurcsább és egyben legviccesebb szituációkba keveredtek ugyanis szereplőink, amire sokszor még rá is tettek egy lapáttal, mindezt pedig olyan érdekes humorfaktorral spékelték meg, amihez már rég nem volt szerencsém. Stílusilag talán a Raising Hope kissé szókimondóbb változatához tudnám hasonlítani, csak míg ott a szegénység volt főképp a terítéken, addig itt Mick nézőpontján keresztül a gazdagok világába való hirtelen belecsöppenés volt a poénforrások egyik kiapadhatatlan forrása.

Míg a pilotban egyértelműen Mick volt a középpontban, addig a folytatásban már azért a többi szereplő is megcsillogtathatta magát, ezáltal pedig még inkább emberibbé váltak a szememben. Vegyük csak a gyerekeket, akik első pillantásra az elkényeztetett hozzáállásuk miatt igazán csapnivalóak voltak, mégis a Mickel való sorozatos konfliktusuk miatt hamar szimpatikussá váltak a számomra, különösen Sabrina. A szimpátiám mellett aztán idővel az együttérzésemet is kiérdemelte, amihez természetesen nagyban hozzájárult az, ahogy egyre inkább megmutatta valódi oldalát, és fény derült viselkedésének valódi gyökerére. Na és persze a közösségi bulying-os epizód is nagyobb dobott e folyamat eléréséhez, de az már tényleg csak hab a tortán volt. Egyedül csak azt sajnálom, hogy a pasija sajnos igen hamar kikerült a képből, méghozzá nem is akárhogyan…

Míg Sabrina jelleme tudatosan volt felépítve, addig Chipen továbbra sem tudtam kiigazodni, sőt, végig megmaradt számomra afféle töltelékkarakternek, akivel sokszor mintha még az írók sem tudtak volna mit kezdeni. Voltak ugyan jó pillanatai a gyereknek, mégis valamiért többet vártam volna tőle. És, a családdal ellentétben nem szabad megfeledkezni a tündéri Benről sem, aki az első pillanattól kezdve levett a lábamról. A cukisága mellett a dolgokhoz való hozzáállása is példaértékű, különösen, hogy gender fluid – a gyerek nem mondja magát sem fiúnak sem pedig lánynak -, ami egy igen komoly téma, csak sajnos nem fejtették ki rendesen. Bízom benne, hogy a második évadban egy picivel nagyobb figyelmet fognak szentelni rá, hiszen amellett, hogy rengeteg érdekes szituáció kihozható a témából, még tulajdonképpen úttörővé is válhatna a sorozat, hiszen nem sok sorozat foglalkozik ezzel a jelenséggel.

Egyetlen egy negatívumot tudnék csak mondani, amit egy szóval is ki tudok fejezni: Jimmy. Szerencsére még nem irritál annyira a karakter, mint a New Girlben Winston, vagy a The CW egy évadot megélt szériája, a No Tomorrow Tomothy–je, de már közel jár hozzá. A belőle áradó tudatlanság és nemtörődömség már a vicces kategórián is erősen túltesz, egyedül csak, akkor tudott megnevettetni, amikor a körülmények úgy hozták, hogy valamilyen módon, de megsérüljön, ami szerencsére majdnem minden epizódban megesett. Ettől függetlenül nem bánnám, ha egyszer s mindenkorra kiírásra kerülne a pali, és Mick találna számára egy sokkal méltóbb partnert.

Értékelés: 8/10.

A pilotnál egy fokkal jobban bejött a folytatás, ráadásul még Mickey is megtalálta az egyensúlyt, és egyáltalán nem esett túlzásba, mint az első részben, éppen ezért jogosan nyár a nyolc pont! Tényleg remekül elszórakoztam az epizódok alatt, néhány jelenet pedig igencsak súrolta a határt az országos csatornára kerülést illetően, szóval, aki egy kis változatosságra vágyik, azoknak bátram tudom ajánlani. Szinkronos nézőknek azonban még nem árt várni egy pár hetet, mivel a Humor+ még csak a hatodik részt fogja a héten a műsorára tűzni. Ahogyan azt is tudom tanácsolni, hogy a gyártási idő szerint nézzétek meg az epizódot, mert az amerikai és a magyar vetítés sem sorrendben adja a részeket. A gyártási sorrendet többek között itt is elérhetitek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.