Évértékelés 2017: A tíz kedvenc sorozatom

És jöjjön a cikksorozat idei utolsó posztja. Ha végigpörgetitek a listát, számotokra is szemet szúrhat az, hogy 2016-hoz képest mennyi változást eszközöltem, ennek pedig két egyszerű oka van: vagy nem…

Évértékelés 2017: Az öt kedvenc könyvem

Nem volt könnyű dolgom, mégis elégedett vagyok a végeredménnyel. Elérkeztünk az évértékelő cikksorozat harmadik részéhez, amelyben a 2017-ben olvasott könyvek közül a legjobb ötöt fogom bemutatni nektek a továbbiakban. Tavaly…

Évértékelés 2017: Az öt kedvenc filmem

2017 egyértelműen nem a filmek terén marad meg számomra. Azt már tavaly is pedzegettem, hogy az utóbbi években mennyire lemondtam a filmekről, ám arra én sem számítottam, hogy 2017-ben csak…

Évértékelés 2017: Az öt kedvenc dalom

És akkor startoljon el 2017 Évértékelő cikksorozata. Tavaly ugyanekkor a filmekkel kezdtem soraim, éppen ezért gondoltam egy kicsit megcserélem a sorrendet, így első körben a dalokra esett a választásom. Most…

Búcsúzzunk a 2017-es évtől 2/2. – Sok minden történt egy év alatt!

Meglepetésekből sem volt hiány ebben az évben. Még tisztán emlékszem, amikor a 2016-os évemet összegeztem, erre tessék, ismételten eltelt egy év, így kénytelen vagyunk búcsút mondani 2017-nek, és sok szeretettel…

Búcsúzzunk a 2017-es évtől 1/2. – Íme az idei legnépszerűbb bejegyzések!

Szinte minden főbb kategória képviselteti magát a listán! 2015, és 2016 után immáron harmadjára összegzem a magam és természetesen a ti számotokra is, hogy melyek voltak idén a leglátogatottabb, 2017-ben…

Évértékelés 2016: A tíz kedvenc sorozatom

Utoljára hagytam a legnehezebb kategóriát. Gondolom nem fog titeket nagy meglepetésként érni, ha azt mondom, hogy 2016-ban is rengeteg sorozatot sikerült megnéznem, éppen ezért lehetetlenség lett volna csak ötöt kiválasztanom……

Évértékelés 2016: Az öt kedvenc könyvem

A 2016-os év értékelésének utolsó előtti posztja. 2016-ban összesen tizenhét regényt sikerült elolvasnom – valójában 16 és felet, a Kobaknak ugyanis sajnos még mindig csak a felénél járok – ettől…