Kritika a The CW képregény sorozatainak crossover epizódjairól!

Mérföldekkel jobb volt az idei négyes crossover, mint tavaly. Ha már négy szuperhősős széria is fut a The CW műsorán – januárban pedig már az ötödik érkezik, bár az eddigi…

The Flash (A Villám): A harmadik évadról

Sajnos korántsem annyira szórakoztató a sorozat, mint a kezdetek kezdetén… A zseniális első évadot követően jókora mélyrepülést produkált a második, éppen ezért sem született értékelés róla, nem szerettem volna ugyanis…

Jövőhéten kerül adásba a The CW képregénysorozatainak nagy crossoverje!

Én már nagyon várom! Idén sem maradhat el a nagy négyes crossover esemény, amely az ígéretek szerint ezúttal valóban kezdetét veszi már a Supergirl hétfői epizódjában, amelyet rögtön az Arrow…

Arrow (A zöld íjász): Az ötödik évadról

Végre visszatért a régen tapasztalt minőség! Hűha, több mint két évvel ezelőtt írtam utoljára kritikát a sorozatról, pedig egyáltalán nem kaszáltam ám el, továbbra is a nyári sorozatdarám szerves részét…

Colton Haynes az ígéreteihez híven immáron boldog férj!

Sok boldogságot az ifjú párnak! Bő két héttel ezelőtt írtam a színésszel kapcsolatban egy posztot, amelyben a mentális betegségéről rántotta le a leplet, és írt egy igencsak ösztönző véleményt írt…

Colton Haynes őszintén vallott mentális betegségéről!

Ma már bátran vállalja önmagát. A színész rajongói valószínűleg érthetetlenül álltak az esethez, amikor 2015-ben úgy döntött, elhagyja az Arrow fedélzetét. Azóta persze többször is beszélt a döntésének okairól, amely…

Utoljára a The CW áll át az őszi műsorrendre!

Ma este a Supergirl harmadik évadával elindul a 2017/2018-as tévés szezon. Végre-valahára az ötödik országos tengerentúli csatorna is elindítja őszi műsorstruktúráját, amiben lesz pár változtatás, ahogy párosítás is, elég csak…

Gyorsan kipörgeti a Cool TV az Arrow ötödik évadát!

Érdekes döntést hozott a csatorna. Épp e poszt írása alatt rajtol el a Cool TV műsorán A zöld íjász ötödik évada, amely a jövőhéttől kezdve már három premier résszel lesz…