Első körben: Fear The Walking Dead

A vártnál rosszabb volt a pilot, de azért látok én benne potenciált.

 

Miután befejeztem a The Walking Dead ötödik évadának daráját, gondoltam adok egy esélyt a nemrég indult spin-off sorozatának. Első blikkre közel sem fogott meg annyira, mint az anyasorozat, és ez leginkább a karaktereknek köszönhető, ettől függetlenül látok én potenciált a történetben, amit nagyon remélem, hogy a készítők ki is fognak majd használni. Egyelőre tehát eszem ágában sincs kaszálni a sorozatot, de azért vannak komoly elvárásaim, amelyeket ha a folytatás nem fog megütni, akkor bizony kénytelen leszek majd búcsút inteni a shownak.

Nagyon sajnálom, amiért a pilot nem rántott be egyből a sorozat világába, ahogy tette azt a The Walkind Dead, hiszen maga az alapsztori igencsak tetszetős: időrendben még a nagy zombiapokalipszis kitörése előtt járunk, a járvány még csak most kezd el elterjedni, még csak elvétve vannak kóborlók, éppen ezért a kommunikáció vagyis a régi világ sem szűnt meg még. Tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy azt az időszakot vázolják nekünk az írók, amit az anyasorozat Rick kómájának köszönhetően kihagyott, vagyis abba semmiféleképpen sem tudnék belekötni, hogy teljes mértékben a The Walking Dead első évad történéseit látnánk viszont, csak más szereplőkkel kivitelezve.

A legnagyobb bajom egyértelműen a karakterekkel volt, akikkel semmilyen érzelmi kötődést nem tudtam kialakítani. Míg az anyasorozat esetében Rick már az elején megfogott, addig itt sajnos egészen egyszerűen nem tudtam megkedvelni a Clark családot, pedig én nagyon próbálkoztam. A drogos fiú Nick például néha már idegesített, ahogy a húgában sem sok érdekességet véltem felfedezni, ami egyértelműen az írók hibájára róható fel, hiszen Alycia Debman-Carey míg a The 100 sorozatban mondhatni egy badass csajt alakít, addig itt eléggé semlegesnek tűnt a karaktere, azt is mondhatnám, hogy a pilotban csupán helykitöltő szereplőként funkcionált. Na jó, a pasija körül szerintem lehet még egy kis bonyodalom, tippre zombivá vállt, aztán egy rész erejéig még ez okozhat is némi izgalmat, azért remélem, hogy a folytatásban kitalálnak majd neki egy jó kis szálat, hiszen a  színésznő már bebizonyította, hogy tud ő sokkal jobb is lenni, persze ehhez szükséges az írók által megírt jó alapanyag is. A gyerekekkel ellentétben a szülők már sokkal jobban lekötöttek, csak sajnos elég keveset szántak nekik az első részben, ami a folytatásban nyilvánvalóan változni fog.

Értékelés: 6/10.
Kezdésnek nem volt rossz, de bevallom, hogy sokkal többet vártam volna. Őszintén bízom benne, hogy a folytatás már sokkal jobb lesz, és jönnek még olyan érdekes karakterek, akik a történetet is viszik majd előre ezerrel. Nagyon nem szeretnék végül kaszálni, hiszen maga az alapkoncepció rendkívül tetszetős, és igenis kíváncsi vagyok arra, hogy mégis miképpen omlott össze a világ a kóborlók elterjedésével. Ahogy azt már említettem, látok én nagy potenciált a szériában, remélem, hogy élni is tud majd vele.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük