Első körben: Cristela

Engem megvett a pilot.

A minap megnéztem a Cristela első epizódját, és nekem ez az egy rész elég volt ahhoz, hogy beleszeressek a sorozatba. Már májusban is írtam, hogy a trailer nagyon is meghozta a kedvemet a sorozathoz, az első rész pedig még rá is tetőzött. Kétségkívül Cristela Alonzo elviszi a hátán az egész showt. Eddig ismeretlen volt számomra a színésznő, de most  egy időre tuti megjegyeztem. 🙂 Az ő karakterére épül az egész sorozat, és ezt jól ki is használják. Minden megtalálható a sorozatban, ami egy jó vígjátékba kell: érdekes karakterek, vicces szituációk és természetesen humoros dialógusok. Bátran kijelentem, hogy eddig ez a legjobb újonc vígjátéksorozat. 

A Kép alatt Spoileresen folytatom tovább.

Az alapsztori tehát, mint mondtam Cristela körül forog, vagyis Cristela a jogi egyetemen tanul, eközben pedig munkát kap egy ügyvédi irodában, gyakornokként, amiért természetesen fizetést nem kap, miközben a nővére családjával él. A nővére, Daniela (Maria Canals-Barrera, Wizards of Waverly Place) férje Felix (Carlos Ponce, El diablo) egyáltalán nem jön ki sógornőjével, így annak örülne a legjobban, ha végre kiköltözne tőlük, és beköltöztesse testvérét, Alberto-t. Ergó elég érdekes a családi háttere, imádtam a Felix-el közös jeleneteit, annyit szurkálódtak egymással. Az édesanyja eléggé konzervatív, ahogyan a legtöbb hasonlókorú spanyol származású nők, és ezt a készítők ki is használják, hiszen a lányai sokszor gúnyolódnak rajta természetesen a vicces értelemben.

Ha ez még nem lenne elég, a munkahelye is tele van kiaknázatlan lehetőségekkel, hiszen már a főnöke nagyon érdekes, de a gyakornoktársai is: a fiú, aki mindent megkapott az életben, amit Cristela nem, valamint apuci kicsi lánya, aki természetesen az apja miatt tart most ott ahol. Azt pedig még hozzátenném, hogy szegény lány szőke, éppen ezért számíthatunk majd olyan jelenetekre, ahol megmutatja majd, mennyire nincs tudása. 🙂 Éppen ezért a folytatásban remélem ki fogják használni ezeket az érdekes karaktereket. 🙂

A szereplőkkel kapcsolatban, Cristela-t már ajnároztam, így most a mellékszereplőkre térnék ki. Kétségkívül, a sorozat erőssége még az érdekes mellékszereplőkből rejlik, akik ráadásul még szimpatikusak is, és így adott a rengeteg poénforrás lehetősége. Már csak emiatt is jobb, mint például az A to Z, vagy a Selfie.

Értékelés: 10/10.
Már alig várom a folytatást. Tényleg nagyon vicces volt az első rész, sokat röhögtem, ha nem is minden poénon, de a legtöbben. Tele volt jobbnál jobb beszólásokkal. Magasra tette a lécet az első rész, nagyon remélem, hogy a folytatásban nem kell majd csalódnom. Azt hiszem heti nézős lesz a sorozat. 🙂

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük