Első körben: Crazy Ex-Girlfriend

Istenien szórakoztam a pilot nézése közben.
Amikor először megnéztem a sorozathoz készült legelső trailert tavaly májusban, nem tudtam eldönteni, hogy vajon ez az én sorozatom lesz-e vagy sem, és ezen az addig megjelent információk sem segítettek, de mivel The CW-s szériáról beszélünk, így az esélyt természetesen megadtam az első résznek, és milyen jól tettem. A negyven perc alatt ugyanis konkrétan annyira jókat mosolyogtam a látottakon, ami már igazán rám fért az elmúlt hetek feszített tempója után. Remélem, hogy időközben a folytatáshoz is fog készülni magyar felirat, mert legkésőbb a nyáron nagyon szeretném majd bedarálni az első és sajnos vélhetően egyetlen szezont.

Hogy miről is szól pontosan a Crazy Ex-Girlfriend?
Nos, egy picikét nehézkes elmagyarázni, pláne, hogy a sztori engem sem fogott meg igazán, éppen ezért érdemes esélyt adni a pilotnak. A show középpontjában a nagymenő ügyvéd Rebecca áll, aki hiába sikeres a karrierjében, ha egészen egyszerűen boldogtalan, hiszen szemmel láthatólag nem azt a munkát végzi, amit igazán szeretett volna, a magányáról már nem is beszélve. Egy nap azonban, egy reklámnak, na meg egy sor véletlennek köszönhetően összefut kamaszkori szerelmével Josh-al, aminek köszönhetően úgy dönt, hogy felszámolja addigi életét, és abba a városba költözik ahol Josh is lakik, nem számolva a bonyodalmakkal, amiket már az első epizód is tartalmazott.

Tulajdonképpen engem már a remek castinggal megfogtak a készítők. Tisztában vagyok vele, hogy egyáltalán nem ismert színészekről beszélünk, mégis annyira hitelesen át tudják adni a bohókás karaktereiket, hogy egyszerűen már csak miattuk is megéri belekukkantani. Nyilvánvalóan maga a sztori sem elhanyagolható téma, az alaptörténetből adódó kiaknázható lehetőségek pedig ki is lettek aknázva, legalábbis az első részben mindenképpen. Sok vicces jelenet volt, amin jókat mosolyogtam, a leginkább mégis a vége tetszett, amikor Rebecca és Paula befejezték egymás mondatait, majd dalra fakadtak, mindezt úgy, hogy még csak kvázi aznap ismerkedtek meg.

Most, hogy a Glee véget ért, és jelen pillanatban nincs a repertoáromban, olyan sorozat, ahol énekelnek is a szereplők, a Crazy Ex-Girlfriend valamilyen szinten kitöltheti ezt az űrt, persze nem teljesen, hiszen míg a New Directions egy részben legalább négy-öt dalt előadtak, addig itt valószínűleg csak egy-két dalra számíthatunk majd. Ezzel azonban én teljes mértékben megemlékszem, feltéve ha a sztori megy majd ezerrel, és nem csupán az lesz a fő téma, hogy Rebecca vajon hogyan tudná visszaszerezni Josh-t, hanem a többi karakterre is lesz idő, mint például a lány édesanyjára, vagy az új munkahelyére.

Értékelés: 9/10.
Mint már mondtam, nagyon élveztem a közel negyven percet. Ahhoz képest, hogy semmit sem vártam a pilottól, kellemesen kikapcsolódtam, aminek különösen örülök. Ha tehetitek, ti is adjatok egy esélyt ennek az egyáltalán nem szokványos szériának, The CW-s sorozatimádók előnyben. 🙂 Én pedig a nyáron mindenképpen bepótolom a teljes első évadot, ha lesz hozzá felirat ha nem. Azért pedig különösen szurkolok, hogy májusban megkapja majd a második évados berendelést, különösen a sajnos elég gyenge nézettség fényében…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük