Könyvkritika: Róbert Katalin – Szívből, színből igazán

Egy újabb fantasztikus könyvön vagyok túl! Nagyon örülök annak, hogy végre-valahára rávettem magam az olvasásra, azt azonban álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire fogom élvezni. Éppen ezért, bátran kijelentem, hogy…

Vasárnap este egymás ellen fognak párbajozni a Rising Star versenyzői

Felborulnak az erőviszonyok a műsorban. Múlthét Vasárnap Ördög Nóra többször is mondta, a következő adásban nagy változások lesznek, amiket a műsor végén közölni is fog. Akkor az elmarad, viszont ma…

Első körben: State of Affairs (Az elnök árnyékában)

Az előzetes alapján jobbra számítottam. Ahogy már korábban is hangoztattam, a TV2-s premierkor én is megnéztem az első epizódot, és annyira felemás érzéseim voltak utána, hogy másnap a második részre…

Egy újabb fantasztikus adással kezdte az újévet a Rising Star

Úgy tűnik, 2015-ben is minőségű adásokat produkál majd a tehetségkutató műsor. Legalábbis minden jel erre mutat, hiszen a múlthét Vasárnapi adás ismét tökéletesre sikeredett. Ördög Nóra és Majka ismét ugratták…

Kívz: Mennyire ismered a One Tree Hill sorozatot?

Íme itt a legújabb kvíz. Ahogy tegnap a Facebookon említettem, az RTL Klub végre Vasárnap délután ismét műsorára tűzi a Tuti gimi nyolcadik évadának folytatását, ennek alkalmából pedig összeállítottam egy…

Januári Háttérképnaptár: Glee

Egyértelmű volt, mely sorozatról készítsek naptárat. Mi is lehetne tökéletesebb az év első bejegyzésének, mint a a legújabb háttérképnaptár? 🙂 Beköszöntött a 2015, és vele együtt a január is, ami…

Boldog Új Évet Kívánok!

Íme az év utolsó összegzése a blog szempontjából. Bizony-bizony, ismét itt a Szilveszter és az új év, hamar elrepült egy év. Ez az év mindenképpen emlékezetes marad számomra, hisz ez…

Az oldal 2014 legnépszerűbb bejegyzései

Már az ajtónkon kopogtat 2015.   Ezt a napot akár az Összegzés napjának is hívhatnánk, hiszen nem akartam úgy az új évbe lépni, hogy egy kicsit nem összegezném a 2014-es…