Modern Family (Egy rém/Modern család): Az első hat évadról

Egy igencsak intenzív egyben szórakoztató darán vagyok túl!

Még mielőtt bármi konkrétumot írnék, be kell vallanom valamit: pár évvel ezelőtt egyszer már adtam egy esélyt a sorozatnak, és megnéztem az első részt, ám a rész vége után eléggé vegyes érzésekkel álltam fel a székből, és az igazat megvallva magam sem tudom, hogy miért. Talán ez a dokurelista/kibeszélős jelleg volt elég furcsa, plusz az sem könnyítette meg a dolgot, hogy Ed O’Neil-t furcsa volt viszontlátni ennyire öregen. És ha mindez nem lenne elég, bizony nagyon hamar azon kaptam magam, hogy Jay Pritchett-et elkezdtem hasonlítani Al Bundy-hoz, ami tudom, hogy nem fair, de mit tegyek, a rajongói énem egészen egyszerűen átvette a racionalista énem felett az irányítást. Pár hete ismét bepróbálkoztam a pilotal, és furcsamód most sokkal jobban bejött, mint pár évvel ezelőtt. Nem tagadom, kellett pár rész, mire ráéreztem a sorozat stílusára, ám miután ez bekövetkezett, nem volt megállás, és szünet nélkül ledaráltam az eddig leadott összes részt.

Gondolom nem sokat kell ecsetelnem a sorozat alapsztorijáról, dióhéjban azért mégiscsak összefoglalom. A sorozat középpontjában tehát a Pritchett család áll, ám mivel a Pritchett testvérek már felnőttek, és saját családot alapítottak, ezért kvázi három különálló családról szól a történet, akik egyébként elég gyakran összejárnak. Ám mégsem lehet teljesen elkülöníteni a történéseket, hiszen nem egyszer fordult elő egy-egy epizód kapcsán, hogy a sztorik valahogyan kapcsolódnak egymáshoz. Ám nem is ez a különlegessége a sorozatnak, hanem az, hogy egy-egy jelenet előtt, közben vagy után a szereplők (főleg a házaspárok) egy kanapé előtt leülve elemzik a történéseket. Az elején egy picit fura volt számomra, de idővel megszoktam, most pedig már ott tartok, hogy kifejezetten elvezem, főleg Claire és Phil esetében.

Ahhoz képest, hogy már hat évad, és több mint száz epizód is elkészült, nem nagyon lehet észrevenni az idő múlását, csupán főként a gyerekek (Luke és Lily) növésén, de magán a sztorin nem különösebben, ami miatt csalódottak lehetnénk, de ezt az egészet megfelelően kompenzálja a minőség, ami szerencsére csakugyan nem változott semmit sem. Még mindig megfelelően poénos és vicces szituációkat tartalmazó jelenetekkel van tele a legtöbb epizód, azonban ugyanakkor a drámai helyzetekkel is jól tudnak bánni az írók, amiért természetesen jár a respekt.

A három család közül egyértelműen a Dunphy bagázs a kedvencem, akik tulajdonképpen a teljesen átlagos családot képviselik. Nem túl gazdagok, mégis boldogok, de ami a legfontosabb, hogy szerethetőek. Számomra a felnőttek közül Phil szolgáltatja a legtöbb már-már szinte sírva röhögős jeleneteket, arról nem is beszélve, mennyire bírom a dinamikát, ami Claire és Phil között megvan.

Persze ne feledkezzünk meg a gyerekekről sem, akik szerencsére nem vonulnak a háttérben, sőt mi több, imádom például Haley és Alex kapcsolatát, akik jól ábrázolják milyenek is a testvérek a valóságban: általában szurkálódnak egymással, de azért néhanapján kifejezik a szeretetüket is egymás iránt. Ezek után mindenki azt hiheti, hogy a fiatalabb generációból vagy Haley vagy Alex a kedvencem, pedig korántincs így, hiszen Lily mindent visz. Azon kívül, hogy irtóra cukorfalat a kislány, a beszólásai is odacsapnak. Egyszerűen elképesztő, hogy kitudja osztani a népet, az ő beszólásain is hangosakat szoktam kuncogni. Lily-vel kapcsolatban azonban már megkérdőjelezhető a karakter valóságossága, hiszen szerintem egy ilyen korabeli gyerek sem beszél ilyen stílusban. A realitást azonban ebben az esetben hajlandó vagyok elfelejteni, feltéve ha a továbbiakban is megmaradnak ennél a mennyiségnél, nehogy átessenek a ló túloldalára, mert annak nagyon nem örülnék.

Végezetül, egy pár mondatot szeretnék még írni Jay-ről is, ugyanis véleményem szerint a legnagyobb karakterfejlődést ő járta be. Gondoljatok csak bele, az elején még nem szívesen beszélt vagy inkább nyílt meg az érzéseivel kapcsolatban, inkább kicsit zsörtölődős volt, arról nem is beszélve, hogy nem egyszer adott hangot arról, mennyire nem tud kibékülni Mitchell-el kapcsolatban. Közben teltek az évadok, és ma már ott tart, hogy bár még mindig nem szívesen, de már egyre könnyebben sikerül kifejezni az érzéseit, arról nem beszélve, hogy Mitchell-el is javult a kapcsolata, hiszen úgy tűnik, teljes mértékben elfogadta Cameron-t az élet- majd házastársaként. És ha már szóba került Cameron, imádom a közös jeleneteit Jay-el. 🙂

Értékelés: 8/10.
Próbáltam Spoilermentes lenni, remélem összejött. Ahogy a bevezetőben is írtam, valóban egy igencsak élvezetes és szórakoztató darán vagyok túl, nagyon örülök annak, hogy adtam még egy esélyt a sorozatnak. Ha még nem vágtatok bele, akkor szerintem adjatok egy esélyt a sorozatnak, és nézzetek meg pár részt belőle. Ha tetszett, akkor folytassátok nyugodtan, hiszen az eddigi hat évad alatt egyáltalán nem tapasztaltam minőségromlást. Különösen ajánlom a tematikus epizódokat (nyaralások, karácsony, szilveszter), ezeket a részeket még a szokottnál is jobban élveztem. Eddig a Las Vegasi überel mindent. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.