Melissa & Joey: Jövőhéten kerül adásba az utolsó epizód

104 rész után végleg leköszön a képernyőről a sorozat.

Körülbelül két évvel ezelőtt találtam rá a sorozatra, aminek az első része annyira megfogott, hogy rögtön le is daráltam előbb az első, majd a második évadot is. Mivel szinkronosan kezdtem el, nem kezdtem bele a harmadik évadba, hiszen abban bíztam, hogy az MTV előbb vagy utóbb úgyis folytatni fogja… Sajnos ez a mai napig nem valósult meg, éppen ezért nagy rá az esély, hogy a közeljövőben bepótolom a nagy lemaradásomat, és mégiscsak áttérek a feliratra.
Legutoljára februárban írtam a sorozatról, amikor is négy évad után, az egyre csak csökkenő nézettség miatt sajnos kaszát kapott a sorozat, most pedig elérkezett az idő ahhoz, hogy végleg búcsút intsünk a karaktereknek, hiszen Amerikában jövőhéten Szerdán adja le az ABC Family a sorozat utolsó részét, amihez természetesen nemrég kijött egy promóciós videó (igaz, eléggé nyúlfarknyi, és megosztva a Baby Daddy évadzáró epizódjával), valamint pár darab promóciós illetve backstage is, gondoltam megosztom veletek. A videó egy kissé spoileres lehet, főleg azoknak, akik szinkronosan követik a sorozatot.
Nem tagadom, kicsikét szomorú vagyok a sorozat vége miatt… Ti hogy álltok a sorozattal?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük