Melissa & Joey: Az első két évadról

Nagyon könnyed, vicces, szerethető sorozat.

Csak azért nem néztem még tovább, mert az M1 még nem adta le a harmadik évadot, és tudomásom szerint nem is tervezik mostanában leadni, így valószínűleg áttérek majd a feliratos változatra. Amit annyiban sajnálok, hogy a szinkron egész tűrhetőre sikeredett. Vissza a sorozatra. Ahogy az elején is írtam, nagyon szerethető, családias sorozattá nőtte ki magát a Melissa & Joey.

Az alapsztori a következő: Mel Burke (Melissa Joan Hart) egy önkormányzatnál dolgozik politikusként, ő akar lenni a következő polgármester. Emellett a nem hétköznapi állás mellett próbálja a szingli nők önfeledt életét élni, azonban egy nap ő lesz az unokahúgának, Lennoxnak (Taylor Spreitler) és testvérének Rydernek (Nick Robinson) a hivatalos gyámja. Ugyanis a sógora Lewis (John Ross Bowie), a gyerekek apja sikkasztást követett el, emiatt menekülnie kell a hatóságok elől. Az elején próbálja egyedül megoldani a mindennapi feladatokat és problémákat, ám hamar rájön, hogy ez lehetetlen, ezért felveszi Joeyt (Joseph Lawrence) a gyerekek “dadájának”, akiről hamar kiderül, hogy csak azért válallta el az állást, hogy valamilyen szinten bosszút álljon a gyerekek apján, ugyanis őt is meglopta, de hamar megszereti Melt és a gyerekeket. Mel és Joe között idővel ki is alakul egy vonzalom, azonban egyik fél sem meri megtenni az első lépést…

És most Spoileresen folytatom! A szereplőkkel és a színészekkel nincs gond, sőt. Melissa tinikorában ugyebár szerepelt a Clarissában, vagyis ő volt a főszereplője, amit nagyon imádtam, bárcsak meglennének a részei magyarul is. Illetve másik sorozata a Sabrina a tiniboszorkány, amit már annyira nem ismerek, láttam belőle pár részt, és nem volt rossz. Melissa és Joey között megvan a kémia, és nagyon is összeillenek, így remélem minél hamarabb összejönnek. Külön érdekesség egyébként, hogy a két színész a sorozat indulása előtt 1 évvel szerepeltek egy közös filmben, amelynek a címe My Fake Fiance (Én a tied, pénz a mienk), amiben a végén valójában is összejöttek. Csak úgy halkan megjegyzem, hogy a film is és a sorozat is ABC Family alkotás, így lehet, hogy a film készítésekor figyeltek fel rájuk a fejesek, és kapták meg a főszerepeket? Most már mindegy, a lényeg az, hogy megszületett a sorozat, és külön öröm, hogy a századik epizódig megkapta a bizalmat, így 55 rész még biztosan el fog készülni!


Értékelés: 9/10
Tényleg nagyon jó a sorozat, éppen ezért sem merek belevágni a harmadik évadba, mert azt hallottam róla, hogy sajnos elég gáz lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük