Könyvkritika: Melissa Landers – Elidegenítve

Nem hittem volna, hogy ennyivel magával ragad majd a történet.

Ezúttal az eddigi olvasmányaimtól egy kicsikét eltérő történetbe vágtam bele a fejszémet, ezt a fajta kísérletezgetést pedig egyáltalán nem bántam meg, sőt mi több, szerintem a jövőben is bátran fogok majd bele új irányokba. Pontosan miért is más az Elidegenítve az eddigiektől? A közel egy év alatt olyan könyvet még egyáltalán nem sikerült a kezeim közé ragadni, ami egyrészt fikciós, másrészt pedig a középpontban “csupán” a fiú és a lány egymásra találása van, hiszen eddig mindig volt valami más is a háttérben. Melissa Landers könyvének a borítója na meg persze a fülszöveg is már elsőre megfogott, a végeredményt tekintve pedig ez a fajta lebilincselés az olvasás közben is megmaradt.

Maga a cím rendkívül stílusos, ugyanis tulajdonképpen már ez elárulja az fő sztorit. Az Elidegenítve középpontjában a 16 éves Cara Sweeney áll, aki egy nap abban a megtiszteltetésben részesülhet, hogy befogadhatja a három földönkívüli, L’eihr bolygóról származó cserediákból az egyiket. A csereprogram keretében előbb a l’eihrek jönnek pár hónapra a Földre, majd ezt követően a három kiválasztott ember, köztük Cara látogat majd el Aelyx, Syrine és Eron bolygójára. Maga a földönkívülis téma miatt egyből eszembe jutott a The CW-n tavaly futott és igen hamar megbukott Star-Crossed, és a továbbiakban sem tudtam teljes mértékben elvonatkoztatni tőle, mert volt pár hasonló húzás a könyvben, alapjaiban mégis eltér a kettő egymástól, ami nem is baj, sőt.

Nagyon bejött az egész könyv felépítése, minden apró mozzanatot, történetszálat épp addig építgetett vagy éppen boncolgatott az írónő ameddig kellett, tulajdonképpen ha akarnék se tudnék belekötni semmibe sem, mi sem bizonyítaná ezt az a tény, miszerint nagy örömmel olvastam ki röpke két nap alatt. Még mielőtt valaki abban a tudatban lenne, hogy Cara és Aelyx története csupán love sztory és rózsaszín az egész, ez egyáltalán nem igaz, már csak azért sem, mert körülbelül a sztori közepén jönnek csak össze igazán, addig pedig a megismerkedésük mellett főképp Aelyx őrlődésének lehetünk szemtanúi, hiszen eredetileg hátsó szándékkal érkezett a Földre, ám Cara miatt elbizonytalanodik az egészben. Arról pedig már nem is beszélve, hogy egyes emberi szélsőséges csoportok mennyire fellépnek a l’eihrekkel szemben, az egyre csak nagyobb antorcitások pedig a regény vége felé tornyosul, aminek meglesz lesz a következménye…

Bármennyire is szeretném, a végkifejletet nem szándékozom elárulni, hiszen a poszt célja a spoilermentes könyvajánlás, annyit azonban mégis elmondok, hogy nem teljesen úgy ér véget az egész, ahogy arra feltétlenül számít az ember, mégsem tudok belekötni még ebben se, nekem ugyanis még ez is bejött. A legnagyobb erénye mégis az, hogy végig megmaradt reálisnak az írónő, vagyis teljes mértékben eltudom képzelni, hogyha egy nap a valóságban is egy idegen faj környékezné meg a Földünket, hasonló reakciókat váltana ki az emberekből.

Értékelés: 10/10.
Az elején magam sem hittem volna, hogy ennyire maximális élményben lesz részem, mégis így lett. Bevallom őszintén kicsit giccsre számítottam, ehelyett realista valóságot kaptam. Nagyon szeretem az ilyen fajta meglepetéseket. 🙂 Elsősorban a Young Adult kedvelők számára tudom ajánlani, nemtől függetlenül a könyv elolvasását, ezen felül pedig azok is nyugodtan a kezükbe vehetik, akik szívesen olvasnak idegenekről, vagy akár egy kis kikapcsolódásra vágynak. Azt hiszem rövidesen nekivetem magam a folytatásnak is. 🙂

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

Kíváncsi lettél? Rendeld meg itt!

http://2.bp.blogspot.com/-d_jLn567jRQ/VlbQszd7_GI/AAAAAAAAHu0/AHfZoPGkfoU/s1600/bg07.png

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük