Kaszát kapott a Teen Wolf, a hatodik évad lesz az utolsó!

Lesznek nagy visszatérők is az utolsó szezonban.

Már javában tart az idei Comic Con rendezvénysorozat, amelyen rengeteg sorozat képviselteti magát. Tegnap többek között a Teen Wolf stábja volt a soros, ahol elárulták, hogy a novemberben debütáló hatodik évad lesz az utolsó. Mivel a 20 epizódos etap ezúttal is két részletben kerül majd adásba, ezért az utolsó részre jövőre számíthatunk majd.

A hír mellett kiadták az első trailert is az utolsó szezonhoz, amely eléggé figyelemfelkeltő lett. A videó alapján kivehető, hogy Scott ismét a középpontban lesz majd, valamint nagy visszatérőket is észrevehettek a szemfülesek: Theo és Peter is visszatér Beacon Hillsbe, aminek én személy szerint nagyon örülök.

A Teen Wolf sorsa tehát megpecsételődött, és bár sajnálom a kaszát ugyanakkor teljes mértékben megértem a döntést. Scotték már végzősök a gimiben, ergó a hatodik évad után már biztosan főiskolába mentek volna, azt pedig egészen egyszerűen lehetetlen lett volna megoldani, hogy mindenkit egy helyben tartsanak és a fiatalabb generáció is ugyanúgy a középpontban maradjon. Ezek után már csak abban reménykedem, hogy méltó módon fog majd búcsúzni a sorozat.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.