Immáron teljes a Sztárban sztár negyedik évadának versenyzőinek névsora!

Ezúttal is születtek meglepő döntések.

Szeptember 11-én visszatér a Sztárban sztár negyedik évada, amelyben ismételten Magyarország legsokoldalúbb előadóját keresik a színészek. Ezúttal is tizenketten küzdenek meg a címért, pár órával ezelőtt pedig fény derült a teljes névsorra. Lássuk hát, hogy idén kiket fogunk látni Vasárnap esténként.

A lányok esetében szerencsére leginkább házon belül néztek szét a készítők, így esett a választás a Király Lindára, a Megasztár győztes Radics Gigire, a szintén Megasztárban feltűnt Nagy Adrira, valamint Polyák Lilla, és Kozma Orsi, mellett az X-Faktorban második évadában teljesítő Muri Enikő is a versenyzők között lesz.

A fiúk esetében már kissé vegyesebb a csapat, hiszen a The Voice-ban megismert Veréb Tamás és az elsősorban színész Homonnay Zsolt illetve Mészáros Árpád Zsolt mellett főleg RTL-es arcokkal találkozhatunk majd, mint az X-Faktor második szériáját megnyerő Kocsis Tiborral és a Csillag születikben feltűnt Vásáry Andréval, a nagy visszatérő szerepét pedig ezúttal Kecskés Tibor alias Kefír tölti majd be, aki anno a V-Tech együttessel robbant be a köztudatba.

sztarban-sztar-versenyzok-02

Nos, mit mondjak, elég érdekes döntések születtek. Míg a lányok terén többen is vannak, akiknek nagyon örülök, mint például Király Linda és Radics Gigi, addig a fiúk terén sajnos elég gyengének érzem a felhozatalt. A leginkább Nagy Adri és Vásáry André szereplésével látok némi kivetnivalót, hiszen Adri anno a Megasztárban elég hamiskán énekelt, Andrénak pedig elég magas hangszíne van, ezáltal a ráosztható karakterek száma is sokkal kevesebb, mint a többieknél.

Persze a legjobban azt szeretném, ha idén is ugyanolyan jól szórakozhassak az átváltozásokon, mint tavaly, erre pedig a zsűri fronton minden esély megvan, hiszen Bereczki Zoltán, Liptai Claudia és Majka mellé visszatér a nagyszerű Hajós András, a műsorvezető pedig továbbra is Tilla marad.

A szórakoztató showműsor tehát Szeptember 11-én rajtol el, én pedig biztosan ott leszek a tévé előtt vasárnap este, így természetesen várható majd némi észrevétel a látottakról.

sztarban-sztar-zsuri

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.