Hungary’s Got Talent: Az elődöntőkről

Röviden és tömören fogalmazva unalmas volt mindhárom élő adás…

Véget értek az elődöntők, az előzetes tervek szerint pedig mindhárom adásról lett volna külön-külön kritika, de a produkciókat na és persze a műsormenetet elnézve annyira nem volt miről írni, hogy úgy gondoltam elég egy posztban is kifejeznem a nemtetszésemet. Összességében csalódást keltő produkciók, egyértelműen kihagyható és kvázi teljesen felesleges zsűriértékelések valamint végeláthatatlan reklámszünetek jellemezték a három élő showt. Ettől függetlenül ott leszek a finálénál is, hiszen ha már eddig kitartottam, még egy utolsó adás már csak nem fog ki rajtam.
Csodálom Zsófiban, amiért ennyire bátran kiáll a színpadra – Kép forrása: RTL Sajtóklub
Elég negatív hangvételűre sikerült az első bekezdés, de ha ezt tapasztaltam minden Szombat este, akkor nincs mit tenni, ez van és kész. A legeslegnagyobb bajom egyébként az extra hosszú adásidővel volt, véleményem szerint sokkal pörgősebb lett volna az egész, ha nem hagynak ennyi időt a zsűriértékelésnek, illetve Balázs és Dombi poénkodásait is fele annyi időre redukálták volna. Nem utolsósorban pedig, ha már szükség van ilyen sok és hosszú ideig tartó reklámszünetekre, akkor kezdhettek volna már legalább fél órával hanem egy órával hamarabb is. Az egyik adásnál például a végére már majdnem elaludtam, és az eredményhirdetést konkrétan félálomban néztem már csak.
Elképesztően profik a srácok – Kép forrása: RTL Sajtóklub
Azt már a legutóbbi kritikámban is leírtam, hogy kevés olyan versenyző került be a TOP30-ba, akik megmaradtak bennem, ám az elődöntők során a legtöbb előadó esetén eszembe jutottak a válogatáson nyújtott produkciójuk, amelyek alapján bizton állíthatom azt, hogy sokkal rosszabbul teljesítettek végül az elődöntő során. A leginkább a Bandart és Méhes Csaba teljesítményében csalódtam, hiszen a válogatón annyira jól szerepeltek, fájó volt látni, hogy ennyire mellényúltak az élő adásban. Ahogy az várható volt, a fináléba leginkább táncosok jutottak tovább, a legtöbb előadást pedig sajnos rettentően untam, ez alól kivételt élveznek azok, akik csak ketten léptek fel, mint például Nylon Group vagy éppen a Liko and Dave, ám pont ők nem jutottak tovább. Azért szerencsére általam kedvelt formátumokat is viszontláthatok majd most Szombaton, elég csak az All In-re, a Dirty Led Light Crew-ra, az elképesztően tehetséges rúdtáncos, Molnár Nikolettre vagy éppen az eszméletlen cuki Czuczor-Gidai Zsófira gondolni. Abszolút favoritom azonban nincs, így ezúttal a nagy szurkolás is elmarad, ettől függetlenül kíváncsi leszek arra, hogy a közönség kit fog megszavazni győztesként.
A helyenként unalmas előadásokra a zsűri a legtöbb esetben csak rátetézett, ugyanis az értékeléseik kapcsán végig az volt az érzésem, hogy bizony sokszor nem a valóban gondolt véleményüket mondták el a versenyzőknek, helyenként pedig már túlzóan dicsértek egy-egy középszerűnek tűnő produkciót. Egyedül Kovács Patrícia és Linczényi Márkó mondott olykor-olykor kritizáló ámde építő jellegű kritikát, de igazság szerint tőlük is többet vártam volna…
Többet vártam volna a zsűritől – Kép forrása: RTL Sajtóklub
És ennyit akkor az elődöntőkről, tudom eléggé rövidke lett, és illene írnom a műsorvezetők teljesítményéről is, de egészen egyszerűen hidegen hagytak Balázs és Dombi egymás közötti “eszmecseréi”, egy-egy poén kapcsán én is halkan felröhögtem, de tulajdonképpen inkább volt idegesítő az, ahogy egymást próbálták oltogatni, mintsem vicces. A Hungary’s Got Talent a héten tehát véget ért, és valószínűleg egyhamar nem is lesz folytatás hiszen mióta leköszönt a Sztárban sztár (de hiányzik a műsor), hiába a tehetségkutató a legnézettebb műsor hétről-hétre, egy ilyen nagy költségvetésű műsor esetén szerintem a készítők is magasabb számokat vártak volna el. Nem beszélve arról, hogy jövő őszre már megvan egy nagyszabású műsor, mégpedig a gyerek tehetségkutató ami a Kicsi óriások címet kapta, és amiről hamarosan én is írok majd hosszabban egy külön poszt formájában.
Elképedve néztem Nagy Nikolett előadását – Kép forrása: RTL Sajtóklub

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük