Habár a The Voice-os pályafutása véget ért Király Viktornak, az amerikai álom még korántsem!

Minden esély megvan rá, hogy Amerikában is felfigyeljenek a fiúra!

Múlthéten volt a The Voice első élő adása, melyben természetesen Viktor is fellépett, ám Gwen Stefani csapatából a négy versenyző közül csupán kettő juthatott tovább a nézői voksok alapján, a közönség pedig sajnos nem Viktornak szavazott bizalmat. Valamilyen szinten meg is értem a nézők döntését, hiszen Viktor egyértelműen most nyújtotta a leggyengébb teljesítményét, ettől függetlenül rettentően sajnálom a kiesését, pláne ha azt nézzük, hogy mestere Viktor helyett Korin Bukowskit mentette meg a kieséstől, akinek a produkciója nos véleményem szerint nemcsak hamis de gyenge is volt. Az indok pedig nevetséges: Viktornak azért kellett kiesnie, mert sokkal profibb előadó már most mint csapattársa…
A The Voice-os pályafutása tehát véget ért a Megasztár negyedik szériájának győztesének, szomorkodásra azonban nincs ok, hiszen Viktor elmondása szerint többen is érdeklődnek iránta, valamint a tehetségkutató műsorral sok-sok amerikai rajongót is szerzett. Kisebb fellépések már most kilátásban vannak, testvérei Linda és Benjámin pedig mindenben a fiú segítségére vannak. Bízom benne, hogy valóban sikerül elérnie a célját, és legalább olyan karriert fut majd be a tengerentúlon, mint itthon.

Fotó: NBC

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük