Íme a Golden Globe 2018 jelöltjei!

A The CW ezúttal hoppon maradt!

A héten végre kihirdették a 75. Golden Globe jelöltjeit, amelyet egyébként majd január 7-én fognak kiosztani a leendő nyertesek között. Amikor végigfutottam a listát, az első reakcióm egyből az volt, hogy a The CW vezetősége valószínűleg egy picit koppant, hiszen az előző két évvel ellentétben most egyetlenegy kategóriában sem jelölték egyik sorozatát/színészét sem. A második észrevételem pedig a 13 Reasons Why kapcsán volt, ami sajnos csak egy kategóriában képviselteti magát, pedig sokkal többre is hivatott lett volna. Ezek után nagyon remélem, hogy végül Katherine Langford fogja hazavinni az arany glóbusz díjat, hiszen a zseniális színészi játéka után nagyon is megérdemelné!

Filmek terén sajnos nem kis lemaradásom van, a jelölt alkotások közül jóformán egyiket sem láttam (még), úgyhogy az általam favorizált győztesek megadásánál közre játszott az adott színészek/színésznők korábbi munkái is. 🙂

Íme tehát a teljes lista, pirossal pedig azokat emeltem ki, akiknek a győzelmének szívből örülnék.


TELEVÍZIÓ

LEGJOBB DRÁMAI SOROZAT:

  • Game of Thrones / Trónok harca (HBO)
  • Stranger Things (Netflix)
  • The Crown (Netflix)
  • The Handmaid’s Tale / A szolgálólány meséje (Hulu)
  • This Is Us / Rólunk szól (NBC)

LEGJOBB VÍGJÁTÉKSOROZAT:

  • Black-ish / Feketék fehéren (ABC)
  • Master of None (Netflix)
  • SMILF (Showtime)
  • The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)
  • Will & Grace (NBC)

LEGJOBB MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM:

  • Big Little Lies / Hatalmas kis hazugságok (HBO)
  • Fargo (FX)
  • Feud / Viszály (FX)
  • The Sinner (USA)
  • Top of the Lake / A tó tükre (Sundance TV)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (DRÁMA):

  • Caitriona Balfe (Outlander)
  • Claire Foy (The Crown)
  • Elisabeth Moss (The Handmaid’s Tale / A szolgálólány meséje)
  • Katherine Langford (13 Reasons Why)
  • Maggie Gyllenhaal (The Deuce / Fülledt utcák)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (DRÁMA):

  • Bob Odenkirk (Better Call Saul)
  • Freddie Highmore (The Good Doctor)
  • Jason Bateman (Ozark)
  • Liev Schreiber (Ray Donovan)
  • Sterling K. Brown (This is Us / Rólunk szól)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (VÍGJÁTÉK):

  • Alison Brie (GLOW)
  • Frankie Shaw (SMILF)
  • Issa Rae (Insecure)
  • Pamela Adlon (Better Things)
  • Rachel Brosnahan (The Marvelous Mrs. Maisel)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (VÍGJÁTÉK):

  • Anthony Anderson (Black-ish)
  • Aziz Ansari (Master of None)
  • Eric McCormack (Will & Grace)
  • Kevin Bacon (I Love Dick)
  • William H. Macy (Shameless)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM):

  • Jessica Biel (The Sinner)
  • Jessica Lange (Feud / Viszály)
  • Nicole Kidman (Big Little Lies / Hatalmas kis hazugságok)
  • Reese Witherspoon (Big Little Lies / Hatalmas kis hazugságok)
  • Susan Sarandon (Feud / Viszály)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM):

  • Ewan McGregor (Fargo)
  • Geoffrey Rush (Genius / Géniusz)
  • Jude Law (The Young Pope / Az ifjú pápa)
  • Kyle MacLachlan (Twin Peaks)
  • Robert De Niro (The Wizard of Lies)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐI ALAKÍTÁS:

  • Ann Dowd (The Handmaid’s Tale / A szolgálólány meséje)
  • Chrissy Metz (This Is Us)
  • Laura Dern (Big Little Lies / Hatalmas kis hazugságok)
  • Michelle Pfeiffer (The Wizard of Lies / Hazugságok mágusa)
  • Shailene Woodley (Big Little Lies / Hatalmas kis hazugságok)

LEGJOBB SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS:

  • Alexander Skarsgård (Big Little Lies / Hatalmas kis hazugságok)
  • Alfred Molina (Feud / Viszály)
  • Christian Slater (Mr. Robot)
  • David Harbour (Stranger Things)
  • David Thewlis (Fargo)


Filmek

LEGJOBB DRÁMAI FILM:

  • Call Me by Your Name / Szólíts a neveden
  • Dunkirk
  • The Post / A Pentagon titkai
  • The Shape of Water / A víz érintése
  • Three Billboards Outside Ebbing, Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában

LEGJOBB VÍGJÁTÉKFILM:

  • Get Out / Tűnj el!
  • I, Tonya / Én, Tonya
  • Lady Bird
  • The Disaster Artist
  • The Greatest Showman / A legnagyobb showman

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (DRÁMA):

  • Frances McDormand (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Jessica Chastain (Molly’s Game / Elit játszma)
  • Meryl Streep (The Post / A Pentagon titkai)
  • Michelle Williams (All the Money in the World / A világ összes pénze)
  • Sally Hawkins (The Shape of Water / A víz érintése)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (DRÁMA):

  • Daniel Day-Lewis (Phantom Thread / Fantom férc)
  • Denzel Washington (Roman J. Israel, Esq.)
  • Gary Oldman (Darkest Hour / A legsötétebb óra)
  • Timothée Chalamet (Call Me by Your Name / Szólíts a neveden)
  • Tom Hanks (The Post / A Pentagon titkai)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (VÍGJÁTÉK):

  • Emma Stone (Battle of the Sexes)
  • Helen Mirren (The Leisure Seeker)
  • Judi Dench (Victoria & Abdul / Viktória királynő és Abdul)
  • Margot Robbie (I, Tonya / Én, Tonya)
  • Saoirse Ronan (Lady Bird)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (VÍGJÁTÉK):

  • Ansel Elgort (Baby Driver / Nyomd, Bébi, nyomd!)
  • Hugh Jackman (The Greatest Showman / A legnagyobb showman)
  • James Franco (The Disaster Artist)
  • Daniel Kaluuya (Get Out / Tűnj el!)
  • Steve Carell (Battle of the Sexes)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐI ALAKÍTÁS:

  • Allison Janney (I, Tonya / Én, Tonya)
  • Hong Chau (Downsizing / Kicsinyítés)
  • Laurie Metcalf (Lady Bird)
  • Mary J. Blige (Mudbound)
  • Octavia Spencer (The Shape of Water / A víz érintése)

LEGJOBB SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS:

  • Armie Hammer (Call Me by Your Name / Szólíts a neveden)
  • Christopher Plummer (All the Money in the World / A világ összes pénze)
  • Richard Jenkins (The Shape of Water / A víz érintése)
  • Sam Rockwell (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Willem Dafoe (The Florida Project / Floridai álom)

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM:

  • Coco
  • Ferdinand (Ferdinánd)
  • Loving Vincent
  • The Boss Baby (Bébi úr)
  • The Breadwinner

LEGJOBB RENDEZŐ:

  • Christopher Nolan (Dunkirk)
  • Guillermo del Toro (The Shape of Water / A víz érintése)
  • Martin McDonagh (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Ridley Scott (All the Money in the World / A világ összes pénze)
  • Steven Spielberg (The Post / A Pentagon titkai)

LEGJOBB FORGATÓKÖNYVÍRÓ:

  • Aaron Sorkin (Molly’s Game / Elit játszma)
  • Greta Gerwig (Lady Bird)
  • Guillermo del Toro, Vanessa Taylor (The Shape of Water / A víz érintése)
  • Liz Hannah, Josh Singer (The Post / A Pentagon titkai)
  • Martin McDonagh (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában)

LEGJOBB BETÉTDAL:

  • Alexandre Desplat (The Shape of Water / A víz érintése)
  • Carter Burwell (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri / Három óriásplakát Ebbing határában)
  • Hans Zimmer (Dunkirk)
  • John Williams (The Post / A Pentagon titkai)
  • Jonny Greenwood (Phantom Thread / Fantom férc)

LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM:

  • A Fantastic Woman, Chile
  • First They Killed My Father, Cambodia
  • In The Fade, Germany, France
  • Loveless / Szeretet nélkül, Russia
  • The Square / A négyzet, Sweeden, Germany, France

LEGJOBB FILMZENE:

  • “Home” (Ferdinand / Ferdinánd)
  • “Mighty River” (Mudbound)
  • “Remember Me” (Coco)
  • “The Star” (The Star)
  • “This Is Me (The Greatest Showman / A legnagyobb showman)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük