Golden Globe 2017: A The CW ezúttal hoppon maradt

Az est legnagyobb nyertese A kaliforniai álom c. film volt.

Tegnap este került megrendezésre immáron 74. alkalommal a Golden Globe díjátadó ceremónia, amelyen a filmek terén egyértelműen A kaliforniai álom tarolt a legjobban, hiszen minden jelölést díjra váltott be végül, így Emma Stone és Ryan Gosling is, idén előszür arany glóbusszal a kezükben távozhattak a rendezvényről. De díjat kapott még nagy örömömre Viola Davis is, a Fences c. filmben nyújtott alakításáért, ami magyar premiert sajnos még mindig nem kapott, de sebaj, előbb vagy utóbb biztosan megnézem feliratosan.

Ami a sorozatok kategóriát illeti, nos nagy meglepetésemre az eddig favorizált szériák, mint a Game of Thrones, Veep vagy éppen az American Crime ezúttal nem győztek, ahogyan sajnos a This is Us számára sem kedveztek, nem sikerült ugyanis díjra váltania egyetlen jelölését sem. De a The CW két sorozatának, a Jane the Virgin illetve a Crazy Ex-Girlfriend sztárjai is most üres kézzel mehettek haza, ugyanis a Black-ish színésznője, Tracee Ellis Ross happolta előlük a díjat.

A továbbiakban tehát jöjjön a győztesek névsora, piros színnel jelöltem a végleges győztest, zöld színnel pedig azokat a kategóriákat, ahol valóban azok győztek akiknek drukkoltam, míg félkövérrel az általam várt, ám végül mégsem nyert nevek illetve címek olvashatóak.


TELEVÍZIÓ

LEGJOBB DRÁMAI SOROZAT:

  • Game of Thrones / Trónok harca (HBO)
  • Stranger Things, Netflix
  • The Crown (Netflix)
  • This Is Us (NBC)
  • Westworld (HBO)

LEGJOBB VÍGJÁTÉKSOROZAT:

  • Atlanta (FX)
  • Black-ish / Feketék fehéren (ABC)
  • Mozart in the Jungle (Amazon)
  • Transparent (Amazon)
  • Veep / Az alelnök (HBO)

LEGJOBB MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM:

  • American Crime / Bűnök és előítéletek (ABC)
  • The Dresser (Strarz)
  • The Night Manager / Éjszakai szolgálat (AMC)
  • The Night Of / Aznap éjjel (HBO)
  • The People v. O.J. Simpson: American Crime Story / American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy (FX)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (DRÁMA):

  • Caitriona Balfe (Outlander / Az idegen)
  • Claire Foy (The Crown)
  • Evan Rachel Wood (Westworld)
  • Keri Russell (The Americans / Foglalkozásuk: amerikai)
  • Winona Ryder (Stranger Things)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (DRÁMA):

  • Billy Bob Thornton (Goliath)
  • Bob Odenkirk (Better Call Saul)
  • Liev Schreiber (Ray Donovan)
  • Matthew Rhys (The Americans / Foglalkozásuk: amerikai)
  • Rami Malek (Mr. Robot)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (VÍGJÁTÉK):

  • Gina Rodriguez (Jane the Virgin)
  • Issa Rae (Insecure)
  • Julia Louis-Dreyfus (Veep / Az alelnök)
  • Rachel Bloom (Crazy Ex-Girlfriend)
  • Sarah Jessica Parker (Divorce / Válás)
  • Tracee Ellis Ross (Black-ish / Feketék fehéren)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (VÍGJÁTÉK):

  • Anthony Anderson (Black-ish / Feketék fehéren)
  • Donald Glover (Atlanta)
  • Gael García Bernal (Mozart in the Jungle)
  • Jeffrey Tambor (Transparent)
  • Nick Nolte (Graves)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM):

  • Charlotte Rampling (London Spy)
  • Felicity Huffman (American Crime / Bűnök és előítéletek)
  • Kerry Washington (Confirmation / Bizonyosság)
  • Riley Keough (The Girlfriend Experience)
  • Sarah Paulson (The People v. O.J. Simpson: American Crime Story / American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (MINISOROZAT VAGY TÉVÉFILM):

  • Bryan Cranston (All the Way / A végsőkig)
  • Courtney B. Vance (The People v. O.J. Simpson: American Crime Story / American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy)
  • John Turturro (The Night Of / Aznap éjjel)
  • Riz Ahmed (The Night Of / Aznap éjjel)
  • Tom Hiddleston (The Night Manager / Éjszakai szolgálat)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐI ALAKÍTÁS:

  • Chrissy Metz (This Is Us)
  • Lena Headey (Game of Thrones / Trónok Harca)
  • Mandy Moore (This Is Us)
  • Olivia Colman (The Night Manager / Éjszakai szolgálat)
  • Thandie Newton (Westworld)

LEGJOBB SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS:

  • Christian Slater (Mr. Robot)
  • Hugh Laurie (The Night Manager / Éjszakai szolgálat)
  • John Lithgow (The Crown)
  • John Travolta (The People v. O.J. Simpson: American Crime Story / American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy)
  • Sterling K. Brown (The People v. O.J. Simpson: American Crime Story / American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy)

FILMEK

LEGJOBB DRÁMAI FILM:

  • Hell or High Water
  • Lion
  • Manchester by the Sea / A régi város
  • Moonlight

LEGJOBB VÍGJÁTÉKFILM:

  • 20th Century Women
  • Deadpool
  • Florence Foster Jenkins / Florence – A tökéletlen hang
  • La La Land / Kaliforniai álom
  • Sing Street

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (DRÁMA):

  • Amy Adams (Arrival / Érkezés)
  • Isabelle Huppert (Elle)
  • Jessica Chastain (Miss Sloane)
  • Natalie Portman (Jackie)
  • Ruth Negga (Loving)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (DRÁMA):

  • Andrew Garfield (Hacksaw Ridge / A fegyvertelen katona)
  • Casey Affleck (Manchester by the Sea / A régi város)
  • Denzel Washington (Fences)
  • Joel Edgerton (Loving)
  • Viggo Mortensen (Captain Fantastic)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐ (VÍGJÁTÉK):

  • Annette Bening (20th Century Women)
  • Lily Collins (Rules Don’t Apply)
  • Hailee Steinfeld (The Edge of Seventeen)
  • Emma Stone (La La Land / Kaliforniai álom)
  • Meryl Streep (Florence Foster Jenkins / Florence – A tökéletlen hang)

LEGJOBB SZÍNÉSZ (VÍGJÁTÉK):

  • Colin Farrell (The Lobster / A homár)
  • Hugh Grant (Florence Foster Jenkins / Florence – A tökéletlen hang)
  • Jonah Hill (War Dogs / Haverok fegyverben)
  • Ryan Gosling (La La Land / Kaliforniai álom)
  • Ryan Reynolds (Deadpool)

LEGJOBB SZÍNÉSZNŐI ALAKÍTÁS:

  • Michelle Williams (Manchester by the Sea / A régi város)
  • Naomie Harris (Moonlight)
  • Nicole Kidman (Lion)
  • Octavia Spencer (Hidden Figures / A számolás joga)
  • Viola Davis (Fences)

LEGJOBB SZÍNÉSZI ALAKÍTÁS:

  • Aaron Taylor-Johnson (Nocturnal Animals)
  • Dev Patel (Lion)
  • Jeff Bridges (Hell or High Water)
  • Mahershala Ali (Moonlight)
  • Simon Helberg (Florence Foster Jenkins / Florence – A tökéletlen hang)

LEGJOBB ANIMÁCIÓS FILM:

  • Kubo and the Two Strings / Kubo és a varázshurok
  • Moana / Vaiana
  • My Life as a Zucchini / Életem Cukkiniként
  • Sing / Énekelj!
  • Zootopia / Zootropolis – Állati nagy balhé

LEGJOBB RENDEZŐ:

  • Barry Jenkins (Moonlight)
  • Damien Chazelle (La La Land / Kaliforniai álom)
  • Kenneth Lonergan (Manchester by the Sea / A régi város)
  • Mel Gibson (Hacksaw Ridge / A fegyvertelen katona)
  • Tom Ford (Nocturnal Animals / Éjszakai ragadozók)

LEGJOBB FORGATÓKÖNYVÍRÓ:

  • Damien Chazelle (La La Land / Kaliforniai álom)
  • Tom Ford (Nocturnal Animals / Éjszakai ragadozók)
  • Barry Jenkins (Moonlight)
  • Kenneth Lonergan (Manchester by the Sea / A régi város)
  • Taylor Sheridan (Hell or High Water)

LEGJOBB BETÉTDAL:

  • Benjamin Wallfisch, Pharrell Williams, and Hans Zimmer (Hidden Figures / A számolás joga)
  • Jóhann Jóhannsson (Arrival / Érkezés)
  • Justin Hurwitz (La La Land / Kaliforniai álom)
  • Nicholas Britell (Moonlight)
  • Volker Bertelmann and Dustin O’Halloran (Lion)

LEGJOBB IDEGEN NYELVŰ FILM:

  • Divines, France
  • Elle, France
  • Neruda, Chile
  • The Salesman / Az ügyfél, Iran/France
  • Toni Erdmann, Germany

LEGJOBB FILMZENE:

  • “Can’t Stop the Feeling” (Trolls / Trollok)
  • “City of Stars” (La La Land / Kaliforniai álom)
  • “Faith” (Sing / Énekelj!)
  • “Gold” (Gold / Arany)
  • “How Far I’ll Go” (Moana / Vaiana)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük