Gálvölgyi Show: Én nem ilyen minőségre emlékszem…

Alig volt benne olyan jelenet, amin valóban elröhögtem volna magam!

Nagyon megörültem a hírnek, amikor kiderült, hogy új részekkel tér vissza Gálvölgyi János szórakoztató műsora, ezért rögtön meg is osztottam veletek a nagy hírt, aztán később az RTL Klub még több információval szolgált a visszatérő produkcióval kapcsolatban, és csak ekkor közölték, hogy csupán egy különkiadás formájában láthatjuk viszont a műsort. Mondanom sem kell, kicsikét csalódtam is, de úgy álltam a dolgokhoz, hogy legalább egy rész erejéig ismét felhőtlen nevetés vár rám, a nosztalgikus hatásról nem is beszélve. És bizony ekkor jött a még nagyobb csalódás, hiszen a rész végén még nagyobb csalódottsággal álltam fel a monitortól…
Én nem tudom, hogy ez a csak műsor és reklámparódiáknak köszönhető, de valahogy egyáltalán nem voltam elragadtatva a látottaktól, a már sokadjára hallott konzervröhögésektől pedig konkrétan már a falat tudtam volna kaparni. Nyilvánvalóan az is közrejátszott az egészben, hogy 2009 óta már sok víz lefojt a Dunán, és én is öregedtem (akárcsak a színészek/humoristák, egyeseken pedig tényleg nagyon látható volt az idő múlása) illetve az ízlésem is változott, de azért szerintem annyira mégsem, hogy ne tudnék élvezni egy jó és ízléses paródiát.
Mindenesetre azt díjazom, hogy szépen fel volt építve az egész show, vagyis nem eszeveszettül és logikátlanul követték egymást a paródiák, hanem a Kívánságkosár által rendkívül jól átfogták a teljes részt, a felkonferálásokon pedig nagyokat mosolyogtam, valamint a Barátok közt paródia egyes jelenetein tudtam derülni,  mégis a legeslegjobb az utolsó paródia volt, amikor is Havas tanárúrat hozta kitűnően Gálvölgyi.
Mindent összevetve tehát nem volt annyira szörnyű a visszatérő Gálvölgyi Show, ám mégiscsak csalódtam benne, és egyáltalán nem bánom, amiért csak egy különkiadás erejéig tért vissza a műsor. Inkább megnézek pár régebbi adást, úgyis agyba-főbe ismétli az RTL +.
Hozzászólás formájában szívesen várom a ti véleményeteket is a visszatérő műsorral kapcsolatban!
 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.