Friends with Benefits (Barátság extrákkal): Az első és egyetlen évadról

Hihetetlen, hogy eddig elkerülte a figyelmemet a sorozat.
Habár jobban belegondolva nem is kapott nagy visszhangot a sorozat, ami nagy kár, hiszen én nagyon élveztem az epizódokat, bár az egy kicsit zavar, hogy nem kapott rendes befejezést. Aki még nem ismeri a sorozatot, és gyanítom sokan vagytok így, azt javaslom, hogy sürgősen daráljátok le ezt a kemény 13 epizódot, ráadásul a Comedy Central-nak köszönhetően szinkronosan is megtehetitek, én is szinkronosan néztem, és meg kell, hogy mondjam, egész jó lett a szinkron. Ha tetszett a sorozat filmváltozata Mila Kunis-el és Justin Timberlake-el a főszerepben, akkor a sorozatot is csípni fogod. 🙂
Spoileresen folytatom a továbbiakban.

Az alapsztori nem túl meglepően az, hogy egy baráti társaságból két barát egy nap úgy dönt, hogy egy kicsit megfűszerezik egymás életét, közben pedig próbálják megtalálni a boldogságot, legalábbis Sara (Danneel Harris Ackles) mindenképpen a hosszan tartó kapcsolatot keresi, míg Ben (Ryan Hansen) beéri az egy éjszakás kalandokkal is. Már ők ketten is nagyon érdekes karakterek, nem beszélve a baráti tárasaság többi tagjáról, akik közül a dögös ám önbizalom hiányos Riley (Jessica Lucas) és a kocka illetve gazdag Aaron (Zach Cregger) szintén összeszűrik a levet, ám nem olyan tartósan, mint Ben és Sara. Hú, ez egy kicsit eléggé katyvasz lesz, de ha megnézed a pilotot, meg fogod érteni. Ja és itt van még Fitz is, aki szerintem a legkevésbé érdekes, szerencsére elég kevésszer kerül a középpontba. Azért az a rész elég mulatságos volt, mikor kiderült, hogy a leszbikus anyja egy férfi oldalán találta meg a boldogságot, érdekes volt látni, hogy Fitz-nek az a normális, hogy két anyja van, így nehezen birkózott meg ezzel a hírrel.
A sorozat erőssége mindenképpen Ben és Sara, illetve a köztük lévő kémia, rendkívül összeillenek, ráadásul olyan jól jelenítették meg a kapcsolatukat, még a vak is látja, mennyire összeillenek, csak ők nem. Sokkal jobban bejött nekem ez a páros, mint a filmbeli páros. Viccesebbek voltak, és sokkal jobb szituációkba keveredtek. Imádtam amikor megbeszélték egymással, mégis hol ronthatták el a randijukat, majd a végén persze szinte mindig szexhez vezetett a kvázi vigasztalódás. Azt pedig hadd jegyezzem meg, mennyire gyönyörű volt Danneel Harris Ackles, akit jó volt viszont látni a One Tree Hill óta, ráadásul itt egy nagyon pozitív és szerethető karaktert alakított. A többi színész számomra ismeretlenek voltak, talán Jessica Lucas volt még ismerős, illetve egy kicsit Ryan Hansen is, összességében elmondható, hogy egy rendkívül jó szereplőgárdát sikerült összehozni. Ezért is látom szomorúan, hogy mostanában egész kevesen láthatóak a képernyőn.

Ben és Sara
A másik páros, azaz Aaron és Riley között is megvolt a kémia, Aaron ráadásul nagyon belezúgott a lányba, legalább ők kaptak egy kis befejezést, hisz az egyik részben Riley elárulta, hogy neki is nagyon bejön Aaron, ám még nem áll készen egy komoly kapcsolatra, egyszer azonban szívesen összejönne vele. A szerelemen és a szexen kívül, a humor is fontos szerepet játszik a sorozatban, elég csak a vicces randikra gondolni, de az egyik részben például Sara szüleihez látogat a banda, ahol Ben megeszi azt a tortát, amiben a családi gyűrű volt belesütve. Szóval tényleg minden részben megtalálható a humor is, a karakterek pedig nagyon szerethetőek, ezért is zavaró egy kicsit, hogy nem lett befejezve a sztori, ám a folytatásban tuti összejött volna véglegesen Ben és Sara, illetve szerintem Riley és Aaron is.
Értékelés: 8/10.
Tényleg csak ajánlani tudom a sorozatot, mert élvezetes volt darálni, ha az NBC nem csesz ki a sorozattal, és még ősszel elindítja, nem pedig nyáron, akkor talán a siker is meglehetett volna, de sajnos nem így lett. Így marad ez a 13 epizód, amit tényleg nagyon hamar le lehet darálni. 🙂

Riley és Aaron

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük