Évértékelés 2016: Az öt kedvenc filmem

Kezdjük az évértékelést a filmekkel.

2016-ban sem sikerült filmnézési rekordot döntenem, de ami azt illeti, már réges-rég letettem erről, és megbékéltem azzal, hogy a filmek már nem játszanak az életemben akkora szerepet, mint mondjuk öt évvel ezelőtt. Persze ez nem azt jelenti, hogy én végleg lemondtam a műfajról, csupán azt, hogy alaposan átgondolom, mely alkotásoknak adok esélyt. A minőségi filmeknek még én sem tudok ellenállni, gondoljunk csak például Az éhezők viadala trilógiára, amely utolsó része természetesen helyet is kapott a listán.

De nézzük is egyenként, a számomra legjobb TOP5 filmet, amelyek többségéről sajnos kritika nem íródott, de lehet pótolom majd ezt a hiányosságot a közeljövőben.


Deadpool (Deadpool) [2016]

Ryan Reynolds képregényadaptációs filmje konkrétan jött, látott és győzött, amely több szempontból is hatalmas meglepetésként ért engem. Egyrészt maga a műfaj kissé távol áll tőlem – sorozatokban jöhet ezerrel, a filmekkel viszont nagyon le vagyok maradva, mind a Marvel mind a DC univerzumot nézve – másrészt pedig Ryan Reynolds sem tartozik a kedvenc színészeim közé. Legalábbis a szintén szuperhős bőrébe bújt Zöld lámpást rettentően untam, ahogyan az akkoriban kijött vígjátékfilmét a Testcserét is. De a Deadpoolban igazán testhezálló szerepet kapott, nagyon jól hozta a cinikus, mindenféle szabályoknak ellentmondó hősszerepet, aki konkrétan kifigurázta társait. Imádtam minden egyes percét, tényleg csak ajánlani tudom nektek is.


Inside Out (Agymanók) [2015]

Bár a Disney és Nickelodeon sorozatokról már rég letettem, ettől függetlenül egy minőségi animációs film még mindig le tud venni a lábamról, a Disney-Pixar alkotások többsége pedig még mindig ott van a szeren, ahogyan az Agymanók is. Amikor nekikezdtem a filmnek, kellemes kikapcsolódásra számítottam, ehhez képest olyan szinten megérintett érzelmileg a film, hogy az valami hihetetlen. Lehet, hogy most mindez röhejesen hangzik, de én igenis együtt éreztem a szereplőkkel, szóval kissé elkenődtem, amikor véglegesen kitörlődött egy-egy emlék, ugyanakkor ezerrel vigyorogtam a pozitív eseményeknél. Azt hiszem egy-két év múlva újra meg fogom nézni a filmet, és remélem másodszorra is hasonló érzelmeket vált majd ki belőlem. 🙂


My Sister’s Keeper (A nővérem húga) [2009]

Már régóta meg szerettem volna nézni e filmet, de csak most a téli szünetben jutottam el odáig, hogy ténylegesen meg is nézzem. Ha az Agymanók is megérintett érzelmileg, akkor szerintem el tudjátok képzelni, mennyire letaglózott engem A nővérem húga. Elsősorban az erős téma miatt volt már régóta betervezve, arra viszont nem számítottam, hogy ilyen erős színészi játéknak leszek szemtanúja, ennek köszönhetően pedig az érzelmi hullámvasút csak még erőteljesebb volt, a film vége pedig igazán megható lett… Ha esetleg még nem volt szerencsétek a filmhez, akkor javaslom, mielőtt pótoljátok. Tudjátok, ez pontosan az a tipikusan gondolkodásba ejtő film, aminek a végén bizony eltöprengsz az életedről, aztán ugyan visszatérsz a hétköznapi kerékforgásba, mégis egy kis időre kiszakít mindebből, többek között pont emiatt is olyan különleges Cameron Diaz és Abigail Breslin főszereplésével készült drámai alkotás, utóbbit pedig meglepő ugyanakkor jó volt látni ilyen fiatalon is, hiszen manapság a Scream Queens egyik állandó karakterét hozza igen profi módon.


The 5th Wave (Az 5.hullám) [2016]

 A piszkosul fiatal mégis elképesztően tehetséges Chloë Grace Moretz főszereplésével készült disztópikus világban játszódó Az 5.hullámról nem szeretnék túlságosan sokat írni ezúttal, hiszen a nyár folyamán írtam már róla kritikát, valamint az eddig megjelent két könyvet is kiveséztem már, amely írásokat itt érhettek el. Továbbra is csak azt tudom mondani, hogy szerintem igenis megéri megnézni a filmet, mert minden adott volt hozzá, hogy legalább olyan sikeres legyen, mint Az éhezők viadala, a nézettségileg sajnos mégis megbukott, ami véleményem szerint nem a minőséget mutatja, hanem azért, hogy a legtöbben már kezdenek telítődni a hasonló műfajú alkotásokkal, hiszen rengeteg készült belőle az elmúlt években.


The Hunger Games: Mockingjay – Part 2 (Az éhezők viadala: A kiválasztott – Befejező rész) [2015]

Miután A kiválasztott első része kissé leszerepelt nálam, hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy jómagam is megnézzem a befejező részt. Mondanom se kell, fenntartásokkal felvértezve kezdtem neki az utolsó filmnek, aztán ahogy teltek a percek, úgy kezdtek eltűnni ezek a szorongáshoz hasonló tünetek. Kritikát mindenképpen szeretnék róla írni, szóval túlságosan sok mindent most nem szeretnék elárulni róla, annyit azonban mégis, hogy véleményem szerint sikerült méltón búcsúzni a végsőkig kitartott rajongóktól, és rettentően fog hiányozni az univerzuma.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.