Eurovíziós Dalfesztivál: Ma kerül megrendezésre az első elődöntő, amelyben Freddie is fellép!

Freddie negyedikként fog a színpadra lépni.

A héten zajlik le a 2016-os Eurovíziós Dalfesztivált, melyet Stockholmban rendeznek meg, mivel tavaly a svédek nyerték meg a versenyt. Ma este kerül megrendezésre az első elődöntő, a második elődöntőre pedig Csütörtök este kerül sor. Ahogy eddig, úgy idén is a két elődöntő során az első tíz helyezett fog továbbjutni a szombati Döntőbe.
Az országunkat képviselő Fehérvári Gábor Alfréd vagyis Freddie ma este fog színpadra lépni, méghozzá negyedikként, és többek között Ausztria, Horvátország, Oroszország, Hollandia és Görögország képviselőivel fog megmérkőzni a döntőbe jutásért. A teljes tizennyolc fellépő névsora itt olvasható el.
Természetesen a próbák már gőzerővel zajlanak, az egyik ilyen eseményt meg is örökíthették, amelyet érdemes megnézni, hiszen hasonló előadásra számíthatunk ma este. A látottak alapján továbbra is azt mondom, hogy nagyon szeretem a dalt, konkrétan libabőrös lettem a hallgatása közben, szóval Freddie őrületesen jól adta elő. Nagyon remélem, hogy továbbjut majd ma este, amire az esély nagyon is megvan. Én jó előjelnek ítélem el azt, hogy az Esckaz portál szavazói a legdögösebb férfi előadónak szavazták meg Freddie-t. 🙂
Szóval hajrá Freddie, nagyon szorítunk neked!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük