Érkezik az Almost Human a Viasat3-ra

Emberi tényező címmel érkezik Február 20-tól a Viasat3 csatornára egy idei újonc sorozat.

A dolog pikantériája az, hogy FOX sorozat révén nem a magyar FOX-ra érkezik a sorozat, hanem a Viasat3-ra. J.J.Abrams legújabb sci-fi sorozata tavaly ősszel mutatkozott be a Amerikában, a vártnál kevesebb nézettséggel. Egyelőre még nem tudni, pontosan hány részből fog állni az első évad, 15 rész biztos, a folytatás pedig kérdéses. Jómagam még nem láttam a Pilotot, így lehetséges, hogy én is megnézem a Premiert, utána pedig várható róla egy kritika is.

A Kép alatt a Viasat3 által kiadott hivatalos ismertető olvasható, illetve egy videó látható még.

A nem túl távoli jövõben játszódó Emberi tényezõ alaptörténete szerint 2048-ra annyira elszabadul a technológiai fejlõdés, hogy már senki sem tudja kordában tartani azt, amit a bûnözõk keményen ki is használnak. Ezért a rendõrség robotzsarukat vet be, méghozzá úgy, hogy párba állítják õket a nyomozókkal. A fõszereplõ John Kennex (Karl Urban) társa néhány évvel korábban pont a robotok miatt halt meg, így érthetõ módon ellenérzései vannak, hogy egy emberszerû külsõbe bújtatott, Dorian névre hallgató szuperszámítógéppel (Michael Ealy) nyomozzon együtt. Ám a közös munka során rájön, hogy újdonsült társa emberibb az embereknél.

Almost Human (Emberi tényező)
Premier: Febuár 20.Csütörtök 21:20
Folytatás: Minden Csütörtökön 21:20-tól a Viasat 3-on.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük