Demcsák Zsuzsa és Pál Dénes búcsúzott A Nagy Duettből

Az egyik kedvenc párosom számára ért véget a verseny.

A héten már az ötödik élő adásával jelentkezett a műsorfolyam, amelyben ismételten voltak nagyon jó produkciók, amelyeket komolyan lehetett venni, és voltak mellette szórakoztató már-már paródiának tűnő előadások is. Az utóbbi csapatba tartozik a Berki Krisztián és Fésűs Nelly páros, csakhogy ezúttal már egyáltalán nem tudtam rajtuk nevetni. Egészen mostanáig Krisztián bénázásait kompenzálta Nelly profizmusa, most viszont utóbbi sem volt valamiért a toppon, éppen ezért nekem már a túl sok kategóriát képviselték, éppen ezért egyáltalán nem zavart volna, ha ők esnek ki.
Ehelyett az egyik kedvenc párosomtól vagyok kénytelen búcsúzni, hiszen Demcsák Zsuzsa és Pál Dénes számára ért véget a verseny. Rettentően sajnálom a kiesésüket, és őszintén szólva túlságosan korainak is érzem, Zsuzsa ugyanis hétről-hétre egyre jobban megnyílt, amit nagyon jó volt látni.
A verseny természetesen folytatódik tovább, a legeslegjobban pedig Pachmann Péter és Péter-Szabó Szilvia produkcióját várom, akik a Most múlik pontosan c. magyar dalt fogják előadni, mégpedig a Csík Zenekar feldolgozásában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük