SZEL 2014: A sok változtatás a műsor rovására ment

Sikerült a jót is elrontaniuk. Nagyon szerettem a Szombat Esti Láz eddigi szériáit, szórakoztató volt, de az idei közel sincs olyan jó, mint az eddigiek. A sok változtatásból nem sok…

Továbbra is élvezetes A Nagy Duett

Még egy szót sem ejtettem a műsorról, pedig megérdemli. Tudniillik az első szériának minden adását megnéztem a TV2-őn, ám a második valamiért kimaradt. Talán azért, mert átkerült a SuperTV2-re, és…

X-Faktor 2013: Danics Dóra győzött, Geszti kiszáll

Vasárnap este véget ért az X-Faktor idei szériája. Szombat este kiesett Krasznai Tünde, így Danics Dóra és a ByTheWay küzdött meg a fődíjért. Számomra mindegy volt ki nyeri meg, Dórát…

X-Faktor 2013: A kilencedik élő adásról

Ismét két dalt, egy magyar és egy külföldi slágert énekeltek a versenyzők, valamint duetteztek is. Azonban most a mentorok illetve a saját kedvenc dalait énekelték el, amiatt a produkciók is…

Véget ért a Sztárban sztár

Véget ért a TV2 show-ja, melynek győztese Bereczki Zoltán lett. Bevallom nektek én az utolsó kettő-három adást már nem néztem, de nem azért, mert rossz volt, csupán azért mert nem…

X-Faktor 2013: A nyolcadik élő adásról

A múlt héten ismét mindenki két dalt adott elő, ismét egy magyar és egy külföldi dalt.  Egész tűrhető produkciók születtek ismét, a ByTheWay még mindig nagyon jó, Krasznai egyre jobb,…

X-Faktor 2013: A hetedik élő adásról

Felemás érzéseim vannak, a múlt heti dalokkal kapcsolatban. A múlt héten mindenki egy magyar és egy külföldi slágert adott elő. Volt olyan aki igazán meglepett, és volt olyan, akiben csalódtam.…

X-Faktor 2013: A hatodik élő adásról

Szombat este már csak heten léptek fel a színpadra, és ez meglátszott a minőségen is! Míg két héttel ezelőtt duettek is voltak, múlt héten nem, emiatt 7 előadásra 2 óra!…