Glee: Az ötödik évadról

Az utolsó részek nagyon jók voltak. Terveim szerint csak két kritikát írtam volna a sorozatól, ehelyett 6 kritika is született, így tulajdonképpen ebben a posztban előbb az utolsó három részt…

Raising Hope (Nevelésből elégséges): Az első évadról

Egyszerűen zseniális. Amikor a “Bakancslistát” írtam, rájöttem, hogy egy komédia sorozatot sem nézek. Ekkor megnéztem a New Girl első évadát, ami nem volt rossz, de nekem hiányzott valami. Majd jött…

Devious Maids: Kezdett a második évad

Nem volt rossz a kezdés, de többet vártam volna. Egy kis előzmény: tavaly mikor véget ért a nagy Született Feleségek darám, rögtön utána indult a sorozat, így kevésbé hiányoltam a…

How I Met Your Mother (Így jártam anyátokkal): Véget ért a sorozat

Számomra is befejeződött a sorozat. Habár azt terveztem, hogy minden évadról írok egy-egy kritikát, ez sajnos nem jött össze. Az ok pedig két részre bontható: egyrészt majdnem minden évad egy…

Glee 5×17 – Opening Night

Végre, ilyen egy jó epizód. Annyira hiányzott Tina a sorozatba, mint egy napokig sivatagban bolyongó embernek egy pohár víz. Többször is mondtam már mennyire szeretem a karaktert, és nagyon megéreztem…

Glee: A New Yorkban játszódó részekről

Még mindig lehetne jobb. Végre elhagytuk Limat, de sajnos még mindig nincs olyan jó a sorozat, mint lehetne. Egyrészt a sztorik miatt is, másrészt a szereplők miatt. Nagyon hiányzik Santana…

Glee 5×13 – New Directions

Felemás érzéseim vannak a résszel kapcsolatban. Péntek este néztem meg a részt, és amikor vége lett pozitív érzéssel álltam fel a gép elől hogy ha azonnal írok róla kritikát, biztos…

Teen Wolf (Farkasbőrben) S03/2: A harmadik évad második feléről

Kicsit csökkent a minőség. Véget ért a harmadik évad, ami sajnos minőségileg romlást hozott, bebizonyosodott, hogy nem tudnak 24 részt megtölteni olyan tartalommal, ahogy tették azt eddig 12 résszel. Valószínűleg…