Évértékelés 2016: Az öt kedvenc könyvem

A 2016-os év értékelésének utolsó előtti posztja. 2016-ban összesen tizenhét regényt sikerült elolvasnom – valójában 16 és felet, a Kobaknak ugyanis sajnos még mindig csak a felénél járok – ettől…

Évértékelés 2016: Az öt kedvenc dalom

Íme az Évértékelő cikksorozat egy újabb állomása. A filmekkel ellentétben sokkal nehezebb folyamat volt öt kedvenc dalt kiválasztanom, de végül csak sikerült. Abban mondjuk nem vagyok biztos, hogyha holnap válogatnék,…

Évértékelés 2016: Az öt kedvenc filmem

Kezdjük az évértékelést a filmekkel. 2016-ban sem sikerült filmnézési rekordot döntenem, de ami azt illeti, már réges-rég letettem erről, és megbékéltem azzal, hogy a filmek már nem játszanak az életemben…

Nyárértékelés 2016

Idén nyáron sem maradhat el az összegzés. Csakúgy mint 2014-ben vagy 2015-ben, afféle cikksorozat gyanánt idén sem maradhat el eme poszt, amikor is elárulom nektek, hogy a nyár folyamán mely…

Nyári Dara 2016

Ha nyár, akkor kőkemény darálás. Bár az időjáráson továbbra sem állapítható meg egyértelműen, de bizony már rég beköszöntött a nyár, így jó szokásomhoz híven, az eddig megszokottakhoz képest egy hónap…

Helyzetjelentés 2016: CBS

Tavalyhoz hasonlóan idén is megtartom ezt a Cikksorozatot a blogon, amelyben be fogok számolni az Amerikai országos csatornák sorozatainak állapotáról, hogy pontosan melyek vannak már berendelve az újabb szezonra, melyeket…

Helyzetjelentés 2016: NBC

Tavalyhoz hasonlóan idén is megtartom ezt a Cikksorozatot a blogon, amelyben be fogok számolni az Amerikai országos csatornák sorozatainak állapotáról, hogy pontosan melyek vannak már berendelve az újabb szezonra, melyeket…

Helyzetjelentés 2016: FOX