Bozsek Márk után újabb versenyző adta fel a X-Faktort!

Nagy Krisztián döntött önként a távozás mellett.

A hétvégén már élőben robog tovább az X-Faktor, éppen ezért ma délelőtt rendezték meg azt a szokásos sajtótájékoztatót, amelyben a 4 mentor és a mentoráltjai vettek részt. Minden a megszokott mederben zajlott, ám amikor Radics Gigiék voltak soron, történt egy nem várt fordulat. Csak két versenyző lépett fel Gigi mellé, így a Megasztárból megismert énekesnő kénytelen volt elárulni a sajtó képviselőinek, hogy Nagy Krisztián nem bírta a nyomást, amely az élő adásokkal járó folyamatos felkészülésekből adódtak, így inkább úgy döntött, hogy nem folytatja tovább a versenyt.

Persze már tavaly is történt egy ehhez hasonló incidens, ám akkor Petics Kristóf nem önszántából távozott pont az élő adások kezdete előtt, hanem a botrányos viselkedése miatt kizárásra került. Mégsem Krisztián az egyedüli, aki jobbnak látta lezárni ezt a szakaszt az életében, hiszen 2013-ban a Barátok köztben megismert Bozsek Márk már meghozott egy hasonló döntést, igaz ő akkor már túl volt egy pár élő adáson.

Azt egyelőre nem árulták el, hogy mi lesz a továbbiakban, tippre a mentorházban kiesett versenyzők közül fog egyvalakinek bizalmat szavazni Gigi, ám ez valószínűleg csak szombaton este derül csak ki. Addig is a mai Fókuszban megszólal Krisztián is, aki elárulja, hogyan alakult az élete, amióta meghozta ezt a nehéz döntést.

Képek forrása: RTL Klub, Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük