Barátok közt: Kardos Eszter visszatér!

A sorozat Illés Vandája a jövőhéten ismét felbukkan a Mátyás Király téren!

Felbukkanásának elsődleges oka, valószínűleg testvére, Péter betegsége. Remélem megfelel majd donorként, így két legyet üthetünk egy csapásra: egyrészt Peti meggyógyul, másrészt Vanda egy kis ideig visszatért!
Fotó: baratok.hu
Kardos Eszter 2007-ben debütált a sorozatban, Magda Szilviától vette át Vanda szerepét. A készítők a színészváltást azzal indokolták, hogy pozitívabb karaktert szeretnének formálni a lányból, ez azonban nem jött össze: azt hazudta, hogy Imre megerőszakolta, majd jött az álterhesség, és még sorolhatnám. Éppen ezért Vanda volt az egyik legnegatívabb szereplője a sorozatnak, durva húzásaival rendszeresen felforgatta a Mátyás király tér lakóinak életet. Végül 2011 januárjában távozott a Mátyás Király térről. Azóta többször is, 2011 végén pár hónapra, valamint 2013 elején néhány rész erejéig tért vissza és most is újra feltűnik majd.
Sokáig volt együtt Szabival (Bozsek Márk). Fotó: baratok.hu
Vandát a jövőhét közepe fele láthatjuk ismét a képernyőn. Pontosan nem tudni mennyi időre tér vissza, de nagyon remélem, hogy elég sokáig. Kardos Eszter egyébként mióta nem a sorozat állandó tagja, Ausztriába költözött párjával, ahol sít oktat.

Forrás /részben/: Sorozatwiki.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük