Arrow (A zöld íjász) S02/2: A második évad második feléről

Az évad második fele pörgősebbre sikeredett. Habár nagyon minőségi a sorozat szinkronja, valamint az RTL is hamar elhozta a folytatást, én nem tudtam kivárni, és inkább feliratosan néztem meg a…

Meglepőre sikeredett Lea Michele vadonatúj videoklipje

Természetesen pozitív értelemben. A múlt héten jelent meg Lea második videoklipje a Louder című albumához, és Lea teljesen eltérően viselkedik benne, mint azt ahogy megszokhattuk tőle. Ami persze nem rossz,…

Rezes Judit és Lehoczy György a SZEL 2014 győztes párosa!

Tegnap este véget ért a Szombat Esti Láz idei évada. Eredetileg Csillag Születik indult volna, de nem volt elég érdekes jelentkező, így a Csatorna Vezetősége úgy döntött, visszahozza az anyacsatornára…

Glee: Az ötödik évadról

Az utolsó részek nagyon jók voltak. Terveim szerint csak két kritikát írtam volna a sorozatól, ehelyett 6 kritika is született, így tulajdonképpen ebben a posztban előbb az utolsó három részt…

Raising Hope (Nevelésből elégséges): Az első évadról

Egyszerűen zseniális. Amikor a “Bakancslistát” írtam, rájöttem, hogy egy komédia sorozatot sem nézek. Ekkor megnéztem a New Girl első évadát, ami nem volt rossz, de nekem hiányzott valami. Majd jött…

Devious Maids: Kezdett a második évad

Nem volt rossz a kezdés, de többet vártam volna. Egy kis előzmény: tavaly mikor véget ért a nagy Született Feleségek darám, rögtön utána indult a sorozat, így kevésbé hiányoltam a…

Ábrahám Edit újra Barátok közt

Berényi Claudia ma este visszatér. Claudia márciusban hagyta el a Mátyás Király teret, szívinfarktusa miatt ugyanis pihenésre volt szüksége, így Komlósi Gyulával Olaszországba utaztak. Claudia azonban annyira megszerette az ottani…

Nyári Dara 2014

Ez a nyár sem múlhat el dara nélkül. Habár az oldal csak tavaly októberében nyílt, tavaly is rengeteg sorozatot daráltam le. A teljesség igénye nélkül: Desperate Housewives S01-S08, Friends S01-S02,…