Augusztusban az RTL II műsorára tűzi a Pretty Little Liars a hetedik és egyben utolsó évadát!

A szinkronosan követők számára is hamarosan véget ér a sorozat.

A Hazug Csajok Társasága hazai vetítése eléggé hektikus volt az elmúlt három év során, hiszen a kezdeti egy héten egy epizód után naponta küldték adásba az első két évadot az esti főműsoridőben, a harmadik etap azonban már jóval éjfél után került adásba, de érthetően ez a sáv sem jött be annyira, így a negyediktől kezdve már délelőttönként voltak láthatóak a premier epizódok. Szerencsére ezúttal nem kell új időpontot megszokniuk a hűséges nézőknek, ugyanis a hetedik és egyben utolsó évad is ekkor fog, egészen pontosan 11:00-től lesz látható, mégpedig augusztus 8-ától, amely ha szünet nélkül, egyhuzamban adásba kerül, akkor négy hét alatt el is érkeznek a sorozatzáró epizódhoz.

Persze RTL lévén, mivel még van addig két hét, még bőven változhat a műsorrend – lásd One Tree Hill esete – de becsületükre legyen írva, hogy az amerikai vetítéshez képest, egész hamar elhozzák a friss epizódokat, ráadásul a jelek szerint törekedtek arra, hogy ők is lezárják a sorozatot, a Gossip Girl – A pletykafészekkel ellentétben, aminek pont az utolsó, 13 epizódos évadot nem vették meg…

A továbbiakban az első négy epizód ismertetőjét olvashatjátok el, amelynek forrása az RTL II Sajtóklub.

7×01 – Tik-tak, ribik

Miközben a társaság meg akarja találni Hannát, rádöbbennek, hogy akit a felvételen, a motelnél láttak, az nem Mrs. DiLaurentis, hanem az ikertestvére, Mary Drake, azaz Charlotte igazi anyja. Morbid üzenetet kapnak A.D-től, hogy 24 órájuk van átadni Charlotte igazi gyilkosát, különben Hanna meghal.

7×02 – Őrültek háza

Mary Drake hazaviszi Hannát, de a hazug csajok mégis azt gyanítják, hogy ő volt az, aki egész végig játszadozott velük, mert bosszút akart állni a lánya haláláért. Azonban aggódni kezdenek amiatt, hogy mi történik Alivel a Welby-ben, mert Elliott utasítására nem látogathatja senki, a családtagokat kivéve.

7×03 – A tehetséges Mr. Rollins

Emily elmondja a többieknek, hogy látta Maryt és Elliottot vitatkozni, és ebből arra következtetnek, hogy Elliott lehet Mary cinkosa. Nagyon féltik Alison életét, ezért bemennek a kórházba, és megpróbálnak valamit tenni Alisonért.

7×04 – Üsd el, és fuss!

Dr. Rollins véletlen megölése után a hazug csajoknak el kell tüntetniük a nyomokat, ami Rosewoodban sem megy könnyen. Hajszálpontos tervet eszelnek ki, amihez szigorúan tartani kell magukat. De a legnagyobb áldozatot Alisonnak kell hoznia, akinek muszáj visszamenni a kórházba, mintha mi sem történt volna.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük