Arrow (A zöld íjász): A harmadik évadról

Felemás évadon van túl a sorozat.

Hiába okozott inkább csalódást, mintsem örömöt a Reign idei évada, gondoltam maradok a kaptafánál, és megnézem a The CW egy másik sorozatát, amelyben eddig még nem kellett csalódnom, hiszen egy zseniális első évad után egy egész jó második évadot kaptunk. Idén azonban valami megváltozott, hiszen az Arrow harmadik évada eléggé felemásra sikeredett: voltak jó szálak benne, de sajnos akadtak unalmas részek is, mind a jelen időben, mind a visszaemlékezős részben. És nem csak a sztorira gondolok, hanem egyes szereplőkre, jobban mondva valójában a főszereplő sem volt a toppon, így ezúttal a többségnek bizony igaza van, hiszen az idei etap lett eddig a leggyengébb!

Spoileresen folytatom tovább.

Szokás szerint most sem a negatív résszel kezdem a kritikát, hiszen volt azért pozitív része is az évadnak. Elég csak Felicityre gondolnom, aki még mindig a sorozat legjobb karaktere, és idén végre megkapta azt, amit már az első évad óta várok: előtérbe helyezték, aminek kapcsán megismerhettük az édesanyját, aki nem kicsit dobta fel a sokszor igencsak komor hangulatot, valamint a múltjából is kaphattunk egy igencsak érdekes szeletet. Bevallom őszintén, kicsikét tartottam attól, hogyha nagyobb szerepet kap majd a karakter akkor elveszíti a báját, vagyis jobban mondja a vicces beszólásai lesznek oda (mint a Glee esetében gondoljatok csak Brittanyra), de ez szerencsére nem következett be, sőt mi több, még társat is kapott ebben Ray Palmer személyében, akivel annyira cukik voltak együtt, hogy nem tudtam nem azért drukkolni, végre mikor jönnek már össze. És ez nagy meglepetés volt számomra, hiszen tavaly, sőt mit több még az évadnyitó epizódban is annak örültem volna a legjobban, ha egymásra találnak Oliverrel, ám az íróknak sikerült annyira tönkretenniük az Íjász karakterét, hogy az leírhatatlan. Azért később majd megpróbálom.

Igazság szerint Oliveren kívül a többi karakterrel nagy gondom nem is volt, sőt mi több, ezért igencsak kijár a dicséret az íróknak, hiszen mindenki előtérbe került valamilyen szinten, konkrétan az Oliver nélküli részeket kifejezettem élveztem! Örülök, hogy Laurel lett a Black Canary, kétségkívül szép utat járt be a karakter az évad elejétől a végéig, és bár nagyon sajnálom Sara halálát (aki egyébként benne lesz a jövőre debütáló Legends of Tomorrow-ban, hála a gyógyvíznek), szükséges volt ahhoz, hogy Laurel azzá válhasson, ami lett. Ha már szóba került Sara, nem kicsit lepődtem meg a gyilkosán, mégis szerencsére meg lett magyarázva, miszerint Thea nem volt magánál, amit egyáltalán nem bánok, hiszen nem szeretném, ha egy őrült gyilkoló gépet csinálnának a karakterekből. Azt szerintem leszögezhetjük, hogy Felicity és Laurel mellet, az évad nyertese még Thea is, aki végre megtudta a teljes igazságot, aminek kellő ideje volt már. Nagyon jót tett neki Malcom kiképzése, igazi badass csaj lett. Éljen a Girl Power. 🙂

Eddig sem szerénykedett a sorozat remek mellék/epizódszereplőkben, azonban idén valahogy még feljebb tették a mércét, annak ellenére, hogy a harmadik évadban jóval kevesebb volt a bűnüldözés, amit egyébként sajnálok is. A Matt Nable által életre keltett Ra’s al Ghul mint főgonosz kitűnő választás volt, akárcsak Charlotte Ross feltűnése is, aki ugyebár Felicity vicces édesanyját alakította, és persze ne feledkezzünk meg Austin Butler-ről sem, aki szerepelhetett volna többet is. A legjobban mégis Noah Gerard Funk vendégszereplésének örültem, akit anno a Glee-ben szerettem meg. Ezúttal is inkább a negatív oldalát mutatta meg, amit egyáltalán nem bánok. Ja, és itt jegyezném meg, hogy jó volt viszontlátni Manu Bennettet valamint Colin Donnelt is.

És ezzel elérkeztem a negatív részhez, amiben a legnagyobb részt Oliver-ről lesz szó… Idén a legnagyobb problémám egyértelműen Oliverrel volt, aki bár érthető okokból vonta kétségbe eddigi cselekedeteit, mégis úgy érzem túl sokáig húzták ezt az egészet. Lényegében az évad második fele nem szólt másról, mint Oliver őrlődéséről, és az Árnyak Ligájának fenyegetéséről, aminek egyáltalán nem örültem. Az addig rendben van, hogy el kell számolnia a lelkiismeretével és nem szeretne megölni senkit sem, de lássuk be, ha akkor megöli Ra’s al Ghul-t, amikor volt rá lehetősége, nem húzódott volna el ennyire az egész. De akkor nyilván nem lett volna nagy finálé, hiszen idén is nagy veszélyben voltak Starling City lakosai, akárcsak tavaly vagy tavalyelőtt, amit egyébként már kezdek unni… Valóban minden évadzáró részben kötelező a teljes lakosságot veszélyeztetni, hogy aztán a végén minden rendben legyen? És ha ez nem lenne elég, most még a visszaemlékezős részekkel sem tudtak mit kezdeni. Nem Amanda-ra gondolok (akit mindig öröm viszont látni), hanem ugy unblock Hong Kong-os sztorira, amit szerintem szintén túlságosan sokáig széthúztak…

Értékelés: 6/10.
A sok pozitívum mellett nem tudok, és nem is akarok elmenni, viszont egy erős hatosnál több pontot még sem tudok most adni. Az biztos, hogy a negyedik évadnál is ott leszek, de nagyon remélem, hogy az írók visszatalálnak valahogy a második évados vonalhoz, viszont Felicity maradjon továbbra is előtérben. 🙂 Ha csak a szereplők számát nézzük, könnyebb dolguk lesz a készítőknek, hiszen Ray Palmer és persze Sara a LOT-ba mennek át, valamint Roy is elhagyta a fedélzetet (remélem Colton feltűnik így a Teen Wolf-ban). De nem is húzom tovább az időt, nagyon bízok egy jó negyedik évadban, amire csak további bizakodást ad Oliver új szettje, aki ezentúl Green Arrow-ként üldözi majd a rosszfiúkat, hiszen az eredeti Arrow elvileg halott.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.