13 Reasons Why: Már biztosan elkészül a negyedik évad is!

Egy darabig még biztosan velünk lesz a sorozat.

Ugyan nem hivatalosan, de a Netflix még a harmadik évad bemutatása előtt bekérte a 13 okom volt folytatását, vagyis már biztosan elkészül a negyedik évad, lévén, hogy a forgatási időpontok is ki lettek tűzve valamint a negyedik évadban érkező új szereplők leírása is fellelhető az alábbi linkre kattintva. Én szándékosan nem olvastam el, nehogy valami spoilert itt a végén lelőjek magamnak.

A korai berendelésre egyébként mindamellett, hogy továbbra is ez a streaming szolgáltató egyik legnépszerűbb és egyben a nézők körében legellentmondóbb sorozata, valószínűleg a színészek hamarosan lejáró szerződése miatt kerülhetett sor elsősorban. Arról egyelőre nem szól a fáma, hogy pontosan kik is fognak visszatérni, de minden bizonnyal a harmadik évad után okosabban leszünk, ami egyébként az egyik színész elmondása alapján októberben fog debütálni a Netflixen.

Ami engem illet, magam sem tudom, hogy most örüljek-e a berendelésnek vagy sem, hiszen a zseniális első évadot egy eléggé felemás folytatás követett, éppen ezért úgy döntöttem addig nem formálok véleményt, amíg nem láttam a harmadik felvonást.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük